Gyász
Elhunyt Urbán Andrea
Életének 49. évében elhunyt Urbán Andrea, színművész.
2021.07.09 13:19ma.huUrbán Andrea a Nemzeti Színiakadémián végzett, majd 1991-94 között a Nemzeti Színház, 1994-95 között a Budapest Független Színpad, 1995-96 között a Budapesti Kamaraszínház, és 1996-tól a Soproni Petőfi Színház színművésze volt. Ezek mellett játszott még az Újreneszánsz Színházban, a Budaörsi Játékszínben és az IBS Színpadon is. Sokáig előszeretettel osztottak rá naivaszerepeket (A salemi boszorkányok / Abigel, Hippolyt, a lakáj / Terka, Sok hűhó semmiért / Heró), ezért is örült, amikor a rendezők elkezdtek sokrétűbb, összetettebb karaktereket látni benne. Egyik legkedvesebb szerepe a Karamazov testvérek manipulátor prostituáltja, Grúsa volt, akinek kétszer is a bőrébe bújhatott, először a soproni teátrumban, majd a Szkéné színpadán, Kárpáti Levente Társulatával.
Színházi szerepei mellett szerepelt a Szomszédok című teleregényben. Rendszeresen szinkronizált, hangja számos külföldi filmből és olyan sorozatokból lehet ismerős, mint például a Las Vegas, amelyben férjével, Bozsó Péterrel együtt szerepeltek, de az ő hangján szólalt meg a Beverly Hillsben Donna, a Will és Grace-ben Grace, a Deadwoodban a könnyűvérű Trixie, a Downton Abbey-ben a komorna Anna Smith (később Bates) is - írta a deszkavizio.hu.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06