Programajánló

A Budapest Bár és Dés László is koncertezik az Örvényeshegy Pikniken

Zenével, irodalommal, színházzal, gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket.

2021.06.28 23:30MTI

A tavaly elmaradt rendezvény után idén július 9. és 11. között ismét megrendezik a Zalacsányhoz tartozó Örvényeshegyen az összművészeti hétvégét, amelyen zenével, irodalommal, színházzal, gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az egyedülálló természeti környezetben - egyebek közt dámszarvasok társaságában - reggelente jógával, majd hangtálfürdővel kezdik az egész napos programsorozatot. Az Örvényeshegy Piknik erdőszéli színpadán első este Dés László, a második napon a Budapest Bár koncertezik, de fellép a Candyman Duo és a Dynamite Dudes, Apey és a Nehézlemez Műhely, a Momentán Társulat új előadásában pedig Molnár Levente Farkasházi Rékával improvizál.

A gyerekeket kézműves foglalkozás és játszóház, valamint a Kalandozó Komédium utcaszínház várja, de visszatérő vendégként fellép Varró Dániel és Molnár György. A kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar az Életmesék című album anyagával készül. A Junior Príma Díjas Laposa Julcsi lemezbemutató koncertjén népzenei utazásra hívja a kicsiket, ugyanis népi hangszerekkel, ritmus- és zajkeltő eszközökkel, közös játékokkal, együtténekléssel ismerteti meg a közönséget hagyományainkkal, a tavaszi, nyári népszokásokkal.

A fesztiválnak otthont adó Pálos Resort közvetlen közelében fekvő egykori pálos kolostor emlékére július 10-én negyedik alkalommal rendeznek szabadtéri szentmisét. A örvényeshegyi misét egy Vállusról induló délelőtti gyalogos zarándoklat előzi meg, amelyhez bárki csatlakozhat, a mise előtt pedig Eperjes Károly színművész beszél a hittel, pálosokkal való kapcsolatáról.

Az érdeklődők a zalai pálos kolostorok régészeti kutatásán évek óta dolgozó Göcseji Múzeum, a Balatoni Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézete és Régészet Térinformatikai Laboratóriuma, valamint a Civil Régészeti Alap eddigi eredményeit is megismerhetik. A szakemberek vezetett ásatási bemutatóval, régészeti előadásokkal színesítik a programot, de az ásatáson szívesen segédkező önkénteseket is várnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.