Programajánló
A Budapest Bár és Dés László is koncertezik az Örvényeshegy Pikniken
Zenével, irodalommal, színházzal, gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket.
2021.06.28 23:30MTIA tavaly elmaradt rendezvény után idén július 9. és 11. között ismét megrendezik a Zalacsányhoz tartozó Örvényeshegyen az összművészeti hétvégét, amelyen zenével, irodalommal, színházzal, gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az egyedülálló természeti környezetben - egyebek közt dámszarvasok társaságában - reggelente jógával, majd hangtálfürdővel kezdik az egész napos programsorozatot. Az Örvényeshegy Piknik erdőszéli színpadán első este Dés László, a második napon a Budapest Bár koncertezik, de fellép a Candyman Duo és a Dynamite Dudes, Apey és a Nehézlemez Műhely, a Momentán Társulat új előadásában pedig Molnár Levente Farkasházi Rékával improvizál.
A gyerekeket kézműves foglalkozás és játszóház, valamint a Kalandozó Komédium utcaszínház várja, de visszatérő vendégként fellép Varró Dániel és Molnár György. A kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar az Életmesék című album anyagával készül. A Junior Príma Díjas Laposa Julcsi lemezbemutató koncertjén népzenei utazásra hívja a kicsiket, ugyanis népi hangszerekkel, ritmus- és zajkeltő eszközökkel, közös játékokkal, együtténekléssel ismerteti meg a közönséget hagyományainkkal, a tavaszi, nyári népszokásokkal.
A fesztiválnak otthont adó Pálos Resort közvetlen közelében fekvő egykori pálos kolostor emlékére július 10-én negyedik alkalommal rendeznek szabadtéri szentmisét. A örvényeshegyi misét egy Vállusról induló délelőtti gyalogos zarándoklat előzi meg, amelyhez bárki csatlakozhat, a mise előtt pedig Eperjes Károly színművész beszél a hittel, pálosokkal való kapcsolatáról.
Az érdeklődők a zalai pálos kolostorok régészeti kutatásán évek óta dolgozó Göcseji Múzeum, a Balatoni Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézete és Régészet Térinformatikai Laboratóriuma, valamint a Civil Régészeti Alap eddigi eredményeit is megismerhetik. A szakemberek vezetett ásatási bemutatóval, régészeti előadásokkal színesítik a programot, de az ásatáson szívesen segédkező önkénteseket is várnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


