Kult
Isaac Newton jegyzeteire lehet licitálni a Christie's aukcióján
A kézírásos jegyzetek a tudósnak a matematika alapjait lefektető Principia című munkájához fűzött javításait tartalmazzák.
2021.06.01 21:30MTIIsaac Newton jegyzeteire lehet licitálni a Christie's londoni árverésén júliusban.
A kézírásos jegyzetek a tudósnak a matematika alapjait lefektető Principia című munkájához fűzött javításait tartalmazzák. A Christie's kedden közzétett becslése szerint 600-900 ezer font (242-363 millió forint) közötti áron kelhet el.
Newton 1687-ben adta ki Philosophiae naturalis principia mathematica (A természetfilozófia matematika alapjai), röviden csak Principia néven emlegetett főművét, amelyben lefektette a tömegvonzás elméletét és leírta a mozgástörvényeket. A tudományos mű egyik első kiadása 2016-ban 3,7 millió dollárért (egymilliárd forintért) kelt el egy aukción.
A tervezett második kiadáshoz készült másfél oldalnyi jegyzet tartalmazza David Gregory skót matematikus és csillagász megjegyzéseit és ábráit. A két tudós akkor találkozott és levelezett egymással, amikor Newton az 1690-es években a Principia átdolgozását készítette.
Keith Moore, a Királyi Társaság tudósklub - amelynek egykor Newton is elnöke volt - vezető könyvtárosa felidézte, hogy Gregory és Newton párbeszéde segített Newton elgondolásának finomításában. Bár Newton végül feladta a mű átdolgozását, 1713-ban egy új kiadást készített.
Az értékes tudományos dokumentumot a Christie's londoni aukcióján július 8-án bocsátják árvetésre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


