Kultúra

Online rendezik meg az idei Budapesti Tavaszi Fesztivált

A fesztiválüzenete: "Budapesten a kultúra szabad, a kultúra mindenkié".

2021.03.03 00:30MTI

Ingyenes online programokkal rendezi meg a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) április 9. és 18. között a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Brand Zrt., immár kormányzati támogatás nélkül, a "Budapesten a kultúra szabad, a kultúra mindenkié" üzenettel.

Idén ünnepli 41. évfordulóját Budapest egyik legrangosabb kulturális eseménysorozata, amelyet eddig minden évben a Fővárosi Önkormányzat és az állam közös szervezésében tartottak meg - idézte fel a BTF keddi online sajtótájékoztatóján a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes.

Gy. Németh Erzsébet emlékeztetett arra, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány lehetetlenné tette a BTF megtartását, idén pedig újabb nehézséggel kell szembenéznie a fesztiválnak: a kormány negyven év után kivonult a BTF közös megrendezéséből, erről néhány hete értesíttve a Fővárosi Önkormányzatot.

Budapest azonban ragaszkodik ehhez a nagy hagyományokkal bíró eseménysorozathoz, ezért mindent megtesz azért, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Brand Zrt. szervezésében idén is megrendezze - hangsúlyozta.

Mint a főpolgármester-helyettes kiemelte, a BTF az elmúlt négy évtizedben megmutatta, hogy a kultúra túl tudja élni az ország politikai vezetésének változásait. Az elmúlt négy évtizedben egyetlen kormány sem merte azt megtenni, hogy ne támogassa Budapest legnagyobb kulturális rendezvényét - jegyezte meg.

Gy. Németh Erzsébet elmondása szerint "Budapesttől az elmúlt időszakban csak elvett a kormány": a saját bevételek csökkenése és a kormányzati megvonások együttesen kilenc évvel ezelőtti szintre vetik vissza a fővárosi költségvetést.

Mint közölte, 2021-ben 139 milliárd forint iparűzésiadó-bevétellel számolnak, ami 35 milliárddal kevesebb a tavalyinál, szolidaritási adó formájában pedig még további 35,4 milliárd forintot fizet be a főváros az államkasszába, ehhez jön a turisztikai ágazat leállása miatt bekövetkező forrásvesztés.

Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója elmondta: a járványhelyzetben szeretnének adni a Budapesten és az országban élőknek, valamint az eseményeket messziről követőknek is.

Ezért az idei BTF nemcsak abban lesz különleges, hogy online rendezik meg, de teljes egészében ingyenesen streamelik a fesztivál tartalmait - jelentette be, hozzátéve: a cél közelebb vinni az emberekhez a kultúrát.

Faix Csaba beszámolója szerint az online forma miatt előtérbe kerülnek a vizuális tartalmak. Minden nap lesz egy highlight esemény, amely méltó módon merít a BTF több mint negyven éves tradíciójából, emellett mai, aktuális kísérőrendezvényekkel találkozhat a közönség. A BTF egyfajta virtuális retrospektív programot kínál az elmúlt évtizedekből, vegyítve ezeket a friss rendezvényekkel - közölte.

A BTF pontos programját a kezdés előtti hetekben teszik közzé - mondta el Faix Csaba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.