Gyász
Szőcs Géza emlékére ad online koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar
A tavaly elhunyt Szőcs Géza költő, író, irodalomtudós és politikus emlékére ad online koncertet február 3-án, szerdán a MÁV Szimfonikus Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével.
2021.01.30 21:30MTIA zenekar YouTube-csatornáján ingyenesen megtekinthető műsor első részében Mozart két művéből, A varázsfuvolából és Don Giovanniból hallhat népszerű operaáriákat a közönség, a második részben Fekete Gyula Excelsior! című kortárs operájának részlete mellett Alekszej Ribnyikov kortárs orosz zeneszerző szimfóniájának lassú tétele hangzik el. Ezt követően Selmeczi György két operájából, a Szőcs Géza szövegére komponált Szirénből és a Veronból szólalnak meg részletek - olvasható a zenekar közleményében.
A 19 órakor kezdődő hangverseny szólistái Kele Brigitta szoprán, Fekete Attila tenor és Kovács István basszus. Az esten Szőcs Géza Hitvallás (2009) című írásából Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze olvas föl szemelvényeket.
A koncert szünetében a közönség az alkalomra készült Meglátni a szirént című kisfilmet láthatja, amelynek rendező-forgatókönyvírója Farkas Wellmann Endre.
A 2020. november 5-én elhunyt Szőcs Géza a MÁV Szimfonikus Zenekarnak régi barátja volt, rendszeresen látogatta a zenekar hangversenyeit. Amikor 2017-ben Csaba Péter, a zenekar vezető karmestere megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatát, a kitüntetés ünnepélyes átadásán Szőcs Géza mondott ünnepi beszédet - idézik fel az MTI-hez eljuttatott a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


