Gasztro
Bocuse d'Or Europe - Norvégia győzött, a magyar csapat a kilencedik helyen végzett
A versenyen a második helyen Dánia, a harmadikon Svédország végzett.
2020.10.17 23:30MTINorvégia nyerte a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny idén Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjét, amelyen a Veres István séf vezette magyar csapat a kilencedik helyen végzett és bejutott a jövőre Lyonban rendezendő világdöntőre - tette közzé az eredményeket a Magyar Bocuse d'Or Akadémia a közösségi oldalán.
A versenyen a második helyen Dánia, a harmadikon Svédország végzett. Minden résztvevő nemzet delegálhatott egy tagot a zsűribe is: Magyarországról idén Széll Tamás, a 2016-os Bocuse d'Or Europe győztese, a 2017-es lyoni világdöntő 4. helyezettje vett részt a grémium munkájában.
Hamvas Zoltán, az akadémia elnöke korábban elmondta, hogy a Bocuse d'Or európai döntőjét a koronavírus-járvány miatt ebben az évben nézők nélkül kellett megrendezni, de legalább nem veszett el a rengeteg felkészülés, hiszen az eseményt májusban egyszer már elhalasztották.
A verseny magyarországi selejtezőjének döntőjét februárban tartották, így csak ekkor dőlt el, hogy Veres István képviselheti idén Magyarországot.
Az idei húsos téma a - magyartól különböző, márványosabb, zsírosabb húsú - észt fürj volt, ennek fel kellett használni a belsőségeit és hozzá fürjtojást is kellett tálalni. Ezt a fogást tálra kellett elkészíteni, a tányéron tálalt fogás kötelező alapanyaga pedig a Dél-Észtországban tenyésztett afrikai harcsa.
Idén is cél volt, hogy a magyar gasztronómia bizonyos jellegzetességei is megjelenjenek a versenyfogásokban, ezért próbáltak magyaros alapanyagokat is felhasználni. Mivel Veres István erdélyi származású, ezért az erdélyi motívumok a tál, a menükártya és a box dizájnjában megjelentek.
Veres István csapatának Molnár Bence commis (segítő) és Volenter István coach a tagjai. Veres Tamás tapasztalt versenyző, a Michelin-csillagos Babel étteremből érkezett.
Húsz ország csapatai szokták megmérettetni magukat az európai kontinensdöntőn, ezúttal azonban négy versenyző visszalépett a világjárvány miatt. Idén a csütörtöki és pénteki napon is nyolc-nyolc nemzet versenyzett; Európából ezúttal tíz csapat juthatott tovább a 2021-es lyoni világdöntőbe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06