Kultúra

Két bemutatót pótol augusztusban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

ét, tavasszal elmaradt bemutatóját pótolja augusztusban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház: augusztus 7-én a Száll a kakukk fészkére, másnap pedig a Gardénia című darab premierjét láthatja a közönség.

2020.07.26 02:30MTI

A színház közleménye szerint a Száll a kakukk fészkére című darabot a nagyszínházban, a Gardénia című előadást pedig a Ruszt Stúdiószínházban mutatják be. Mindkét produkció próbái a lehető legnagyobb járványügyi odafigyeléssel zajlanak a teátrum épületeiben.

Mint Cseke Péter igazgató kiemelte, sosem várták még ennyire az újraindulást, hatalmas öröm, hogy újra visszatérhetnek a színházba, előadásokat rendezhetnek és közönségük előtt élőben játszhatnak.

A Száll a kakukk fészkére című művet - Ken Kesey 1962-es regényének színpadi apatációját - Bagó Bertalan állítja színpadra. A börtön helyett az elmegyógyintézetet választó McMurphy története, amelyből Milos Forman öt Oscar-díjjal jutalmazott filmet is készített, világszerte ismert műnek számít.

Elzbieta Chowaniec Gardénia című művét Pászt Patrícia fordításában és Markó Róbert rendezésében láthatják majd nézők. A mű egy szelet közép-európai történelem: négy generációnak a huszadik századba és egymásba fonódó története az 1930-as évektől napjainkig.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház jegyirodájában augusztus 14-éig tart az előbérletezés időszaka.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.