Koronavírus
Elmarad a miskolci operafesztivál
Az eddig megszokott módon és feltételekkel idén nem lehet megrendezni.
2020.05.11 21:30MTIA koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók+ Miskolci Operafesztivált - közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az elmúlt hetekben, hónapokban Miskolc város vezetése az Operafesztivál szervezőivel, szakembereivel együttműködve mindent megtett azért, hogy a járvány szorításában, a veszélyhelyzet ellenére se maradjon el idén a programsorozat, amely immár két évtizede az egyik legfontosabb kulturális rendezvénye a városnak.
"Minden erőfeszítés és küzdelem ellenére mára világossá vált, hogy az Operafesztivált az eddig megszokott módon és feltételekkel idén nem lehet megrendezni" - tartalmazza a közlemény, amely arra is kitér, hogy a károk nagyságát, amelyeket a járvány a kulturális élet területén okoz, egyelőre még senki nem tudja megbecsülni, Miskolc azonban továbbra is azon dolgozik, hogy a fesztivál megmaradjon.
A város a nyitóprodukcióként tervezett júniusi José Carreras-koncert ügyében továbbra is komoly erőfeszítéseket tesz, hogy a koncert ellehetetlenülése ellenére Miskolc számára pénzügyileg is a lehető legjobb megállapodás születhessen meg - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06