Grétsy Tanár úr - a régiek közül ki ne ismerné?
Emlékszik még Grétsy Lászlóra? Három napja volt 88 éves!
Ő volt az Álljunk meg egy szóra egyik műsorvezetője - nyelvész, főiskolai tanár, ember, aki csodálatosan műveli, beszéli a magyar nyelvet.
2020.02.16 18:10ma.hu
Grétsy tanár úr budapesti születésű, 1932. február 13-án született - és még a mai napig aktív, dolgozik, ír - írta róla a Retroanzix blog.
A pesterzsébeti Kossuth Gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakát.
Aztán 1960-ban már a nyelvtudományok kandidátusa lett. (első tudományos fokozat)
A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa volt, majd főmunkatárs lett. 1971-ben már a magyar nyelvvel foglalkozó osztály vezetője lett.
1987-ben váltott, és az ELTE Tanárképző Főiskoláján lett tanszékvezető főiskolai tanár.
Volt az Anyanyelvápolók Szövetségének is a főtitkára, elnöke is.
Írt a Magyar Nyelvőrbe, az Édes Anyanyelvünk felelős szerkesztője volt, de dolgozott az Élet és Tudománynak, és a Szabad Földnek is.
Vágó Istvánnal vezette az Álljunk meg egy szóra c. műsort, amely a helyes szóhasználattal, hibás megfogalmazások pellengérre állításával foglalkozott.
Kész kis nyelvészek lettünk akkoriban általa.
Felesége már nem él, 15 évvel ezelőtt vesztette el, négy gyermekük született, fia 8 évvel ezelőtt hunyt el. Így egyedül él, három lánya és tizenkét unokája látogatja. Immár két dédunokája is született.
Ő is az a fajta tévés személyiség, aki tudásával, magával ragadó egyéniségével örökre beírta magát a magyar televíziózás történetébe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06