Gyász

Meghalt a náci koncentrációs táborok egyik túlélője

Elhunyt Yvette Lundy, a francia ellenállás nagyasszonya.

2019.11.05 01:30MTI

Elhunyt 103 éves korában Yvette Lundy, a francia ellenállás tagja, aki a náci koncentrációs táborok egyik túlélője volt.

A BBC News értesülése szerint Lundy vasárnap halt meg a Franciaország északi részén fekvő Epernayben.

Lundy hamis dokumentumokat szerzett zsidó családoknak, a kényszermunka elől menekülő férfiaknak és szökött hadifoglyoknak a második világháború alatt, Franciaország náci megszállása idején.

2017-ben az egyik legmagasabb francia állami kitüntetésben részesült, megkapta a Becsületrend főtiszti fokozatát. Ő ihlette a 2009-ben bemutatott Szabadság című francia film egyik karakterét.

Lundy, aki egy iskolában tanított, 1940-től látta el hamis papírokkal a fivére birtokán bujkáló menekülteket. 28 évesen, 1944 júniusában letartóztatták, és az észak-németországi ravensbrücki koncentrációs táborba szállították. Később nyíltan beszélt arról, hogy milyen megaláztatásokat kellett elszenvednie a táborban, ahol például arra kényszerítették, hogy levetkőzzön SS katonák előtt.

"A test meztelen, és az agy hirtelen összezavarodik. Olyan vagy, mint egy lyuk, egy ürességgel teli lyuk, és ha körülnézel, még nagyobb az üresség" - idézte fel.

Ravensbrückből később Buchenwaldba szállították, ott érte a felszabadulás 1945 áprilisában. Másfél évtizedig hallgatott arról, amit átélt, de 1959-től beszélni kezdett róla francia és német diákoknak, és a megbékélést hirdette.

"Mind a mai napig legalább egyszer eszembe jut a koncentrációs tábor, leginkább elalvás előtt" - mondta az AFP hírügynökségnek 2017-ben.

Franck Leroy, Epernay polgármestere a közösségi médián búcsúzott Lundytól, akit "mindannyiunk példaképeként" emlegetett. "Ő testesítette meg Franciaország becsületét történelmünk legsötétebb óráiban" - fogalmazott.

A francia Nemzetgyűlés alelnöke, Eric Girardin a Twitteren búcsúztatta Yvette Lundyt, "az ellenállás nagyasszonyát".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.