Gyász

Elhunyt Huszár Tibor szociológus

Életének kilencvenedik évében elhunyt Huszár Tibor szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.

2019.11.03 11:52MTI

Az ELTE professor emeritusa a magyar szociológia története, valamint a magyar értelmiségi mozgalmak neves kutatója volt - olvasható az Akadémia honlapján megjelent közleményben.

Huszár Tibor Veresegyházán született 1930-ban, 1953-ban szerzett diplomát a moszkvai Lenin Intézet pedagógia-pszichológia-logika szakán. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Filozófiai Tanszék oktatója volt 1960-tól, 1969-ig adjunktusként, majd egyetemi docensként dolgozott. Ugyanebben az évben alakította meg a Szociológiai Csoportot, amelynek vezetője lett, majd annak tanszékké alakulása után tanszékvezetőként dolgozott. 1977-től egyetemi tanár.

A szociológiai tanszék 1983-ban alakult át Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetté, első igazgatója Huszár Tibor lett. Ezt a tisztségét 1992-ig viselte, 2001-ben emeritálták.

Huszár Tibor 1975-ben az MTA Szociológiai Bizottságának elnöke lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1982-ben választotta levelező, majd 1987-ben rendes tagjává. Kutatási területe az erkölcsi tudat kérdései, értelmiségszociológia, a magyar értelmiségi mozgalmak történetének szociológiai elemzése, a magyar szociológia története, az elitek és a nomenklatúra, a pártállami rendszer működése volt.

Munkásságáért 2003-ban Széchenyi-díjban részesült.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.