Kultúra

Tizenkét pályaművet díjaztak az Ady-gálán

Kilenc fődíj mellett három különdíjat osztottak ki az ADY100 - Ady arcai című pályázaton. A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. felhívására több mint 150 művész adta be pályázatát, az eredményhirdetés hétfőn este volt a fővárosi Kódex Könyvesboltban.

2019.10.29 23:30MTI
hirdetés

A legjobb előadóművészeti és irodalmi munkákat gálán, a képzőművészek kiemelkedő alkotásait pedig kiállításon mutatták be. Az alkotásokat Ady Endre különleges személyisége és művei inspirálták - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

"Nagy érdeklődéssel zártuk a pályázatot, ami azt bizonyítja, hogy az Ady-élmény élő. Összesen 256 új műalkotás született" - mondta az eseményen Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója. Hozzátette: szakmai összefogással jött létre a program, hiszen a Nemzeti Kulturális Alap mellett a Magyar Naplóval közösen valósították meg.

Jánosi Zoltán, József Attila-díjas irodalomtörténész, a zsűri tagja kiemelte: kíváncsiak voltak arra, mennyire élő a költő üzenete napjainkban. "Valamennyi pályamű azt tanúsítja, hogy aki tollat fogott a kezébe, mélyen beletekintett Ady életébe". Kitért arra, hogy a pályázatok többsége Ady nőkhöz fűződő viszonyát boncolgatta.

Horváth Gergely rádiós műsorvezető, a zsűri tagja arról beszélt, hogy a kiírás teljes alkotói szabadságot adott. Megjegyezte, hogy a pályázati anyagok kiválasztása során visszanyúltak Adyhoz, hiszen a radikálisat, de nem a felforgatót keresték, amin Ady hangja is korszakot formált. Baksai József, a zsűri tagja, a Szentendrei Régi Művésztelep festőművésze felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállított alkotások között szerepelt szobor, festmény és képregény is.

Előadóművészet kategóriában első Szeberényi Gréta és Sándor Zsóka, a második Gedeon András, a harmadik Matisz Flóra Lili lett, különdíjat kapott Horváth Florencia, a Resti Kornél zenekar, Stumpf András (Czutor & Stumpf feat. Freddie Shuman). Az irodalmi művek között Szále László (dráma) bizonyult a legjobbnak, megelőzve Vass Tibort (vers) és Lennert Móger Tímeát (vers). A képzőművészek között Palásti Erzsébet győzött, mögötte Németh Erika és Oláh Sándor végzett, különdíjat kapott Gyémánt László.

Az Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázat az alkotó- és előadóművészeket szólította meg, célja Ady sokszínű életművének és szellemi örökségének bemutatása volt, kortárs megfogalmazásban. A pályázat célja a költő személyisége és művei által inspirált új alkotások létrehozása, a különböző művészeti területeken alkotó művészek (írók, költők, zeneszerzők, képző-, ipar- és előadóművészek) által készített művekből összművészeti rendezvény megvalósítása. A pályázatra határon innen és túl, életkori megkötés nélkül bárki jelentkezhetett érvényes, friss, még sehol nem publikált pályaművel.

A zsűri a művek megítélésénél az esztétikai értéket, a korszerűséget, az érvényességet, az egyéni hangot, az átgondoltságot, valamint az adott koncepció végigvitelének következetességét vizsgálta. A zsűri tagja volt még Konok Tamás festő- és szobrászművész, Lombos Márton dalszövegíró, énekes, könnyűzenei producer, Nemes Attila, a Magyar Napló irodalmi folyóirat marketingigazgatója, Radványi Balázs zeneszerző, zenész, a Kaláka együttes tagja.

A díjazott művészek a MANK felajánlásából a Szigligeti és a Zsennyei Alkotóházban felhasználható hétvégi inspirációs és alkotási lehetőségben részesültek, a Magyar Napló pedig értékes könyvcsomagot és az irodalmi magazint magában foglaló éves előfizetést adott át.

A beérkezett képzőművészeti alkotásokból válogatva a MANK kiállítást rendezett A. Bak Péter, Ardey Edina, Belicza László Gábor, Csordás Dániel, Éles Bulcsú, Gaál Alexandra, Gyémánt László, Homolya Gábor, Navratil Zsuzsanna Csilla, Németh Erika, Oláh Sándor, Palásti Erzsébet, Rainer Péter, Simon Csilla, Székely Annamária, Széri Varga Géza és Tóth Pitya István munkáiból. A kiállítás kurátora Cserhalmi Luca esztéta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.