Programajánló

Építészeti Makett Fesztivál a Kortárs Építészeti Központban

Budapest legfrissebb fejlesztéseiből válogat az V. Építészeti Makett Fesztivál fő kiállítása október 18. és 20. között a Kortárs Építészeti Központban (KÉK).

2019.10.13 01:30MTI
hirdetés

A fesztivál a makett és a makettezés műfaján keresztül a kortárs építészet és várostervezés kérdéseit vizsgálja, emellett a makettet mint tárgyat és mint tervezői munkaeszközt felhasználva az építészet iránt érdeklődők aktív bevonását célozza meg - közölte az MTI-vel a Kortárs Építészeti Központ.

A KÉK közleménye szerint a makettfesztivál idén egyfelől az új fejlesztések lehetőségeit és megvalósítását vizsgálja, másrészt a város nyilvános makettjeit felkeresve a mindennapi hasznukat mutatja be.

A fesztivál ideje alatt a KÉK Bartók Béla út irodájában a Mi épül Budapesten? című kiállítás makettjei nyújtanak izgalmas válogatást az elmúlt két évben épült, illetve jelenleg építés alatt álló budapesti épületekből. Ismét látható lesz a KÉK Csepel Művekről készített, interaktív legómakettje is, amely a Massachusetts Institute of Technology (MIT) Media Lab által fejlesztett CityScope nyílt forrású módszertan alapján készült.

Mint a szervezők kiemelik, a kiállítás mellett több kísérőprogram is várja az érdeklődőket, akik a fény-árnyék viszonyokat bemutató interaktív tárlatvezetéssel, workshoppal és köztéri "makettvadászattal" kerülhetnek közelebb a makettek világához.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.