Programajánló

A magyar tudomány ünnepe - Több száz rendezvénnyel készülnek a szervezők

A magyar tudomány ünnepe alkalmából ebben az évben is az egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozattal, több száz rendezvénnyel, előadással várják a szervezők az érdeklődőket november 4-től.

2019.10.12 21:30MTI
hirdetés

Mi köze a kék színnek a párválasztáshoz? Kell-e tartanunk vulkánkitöréstől a szomszédban? Hogyan oltja a tudásszomjat egy attoszekundumos forrás? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphat, aki ellátogat a rendezvénysorozat előadásaira - olvasható az MTA honlapján.

A program kiemelt eseményei az MTA Székház Dísztermében este 18 órától kezdődő ismeretterjesztő előadások lesznek. A részvétel minden programon, előadáson ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes regisztráció szükséges.

Az idei rendezvénysorozat nyitóelőadásán, november 4-én, a veszprémi Pannon Egyetemen Abonyi János vezeti be a hallgatóságot a mindannyiunkat körülvevő, összekapcsolódott és összefonódott rendszerek világába. Az előadást élőben közvetítik az Akadémia honlapján.

A kiemelt események között Repülő ékszerek: nanoszerkezetek lepkeszárnyon a fizika és a biológia között címmel Biró László Péter ismeretterjesztő előadása hallható november 5-én az MTA Dísztermében.

Másnap este a Lépten-nyomon geológia: A Kárpát-medence tűzhányói című filmet láthatja a közönség ugyanott. A földtani múltunkról szóló film vetítését követően Mosonyi Szabolcs filmrendezővel és Harangi Szabolcs vulkanológussal lesz beszélgetés.

November 7-én A körforgásos gazdaság különböző aspektusai címmel Fogarassy Csaba és Szabó Gábor tart előadást, amely az egész világot sűrűn behálózó ellátási láncok elkerülhetetlen átalakításáról, a körforgásos gazdaság bevezetésének szükségességéről szól.

Ezt követően november 11-én az ökológia és a mezőgazdaság a mérnöki és társadalomtudományok konstruktív párbeszédén alapuló jövőjéről szól Neményi Miklós előadása.

Másnap, Élet a pixelek mögött: mesterséges intelligencia a rákkutatásban és biológiában címmel Horváth Péter ismeretterjesztő előadását hallgathatja a közönség az MTA Dísztermében.

November 13-i előadásában Varjú Katalin, a szegedi ELI-ALPS (Extreme Light Infrastructure - Attosecond Light Pulse Source) lézeres kutatóintézet megbízott kutatási technológiai igazgatója nyújt áttekintést a nagy intenzitású lézerrendszerek kulcsfontosságú elemeiről, alkalmazási területeiről, különös tekintettel az attoszekundumos tudomány nyújtotta lehetőségekre.

A szakirodalom szerint három tényező határozza meg a nők érvényesülését a tudományos pályán: a család, az oktatási rendszer és a munkahely. E három tényezővel összefüggésben mondanak el egy-egy személyes történetet a Nők a Tudományban idei rendezvényén az Akadémia idén megválasztott női levelező tagjai november 13-án délelőtt.

November 14-én Legyőzhető-e a szkizofrénia? címmel egy új magyar gyógyszer történetéről tart előadást Greiner István.

A rendezvénysorozat teljes programja megtalálható a tudomanyunnep.hu oldalon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.