Programajánló

Gazdag programkínálat a 19. Kaleidoszkóp VersFesztiválon

Meseelőadás, mozgásszínház, beavató színházi előadás, performansz, egyéni és társas előadóest is várja az érdeklődőket a 19. Kaleidoszkóp VersFesztiválon, amelyet október 16. és 20. között rendeznek Vácon.

2019.09.28 23:30MTI

Az előadások többsége a versenyprogram része, amelyben szerepel többek között a Hegedűs D. Géza által rendezett Szívlapát című versszínházi előadás kortárs költők verseivel. Szintén kortársakat, kizárólag költőnők verseit gyúrja elementáris előadásba az E-Mancik Társulat. A Verslábak című előadásban férfiakról, testről, az öregedésről és a női szemmel fontos témákról mutatnak be jeleneteket. A Varidance társulat mozgásszínházi előadással érkezik, amely a zene, a tánc és a vers ötvözésével készült Vári Bertalan koreográfiájával - olvasható a szervezők közleményében.

A Soproni Petőfi Színház Mindörökké Júlia című, Petőfi és Szendrey Júlia kapcsolatát bemutató előadása mellett Petőfi visszaemlékezéseit is láthatjuk Jánosi Ferenc és Szemerédi Bernadett estjén, amelyen a forradalomba induló költő szülői házában töltött utolsó napjának képei elevenednek meg. A Zichy Szín-Műhely Csikós Attila ADYnemADYde című kortárs dokumentumszínházi produkciójával debütál a Váci Dunakanyar Színházban.

Az Orlik István és Sárközi György alkotta Világszínpad BT produkciójában a közönség a különböző csatornákon vetített műsorok paródiáját Villon-művekkel színesítve tekintheti meg. Villon kalandos életének legfontosabb mozzanatait eleveníti meg Senki Fia című előadásában Dévai Zoltán monodrámája. A GlobART társulat Horgas Béla műveire építette fel DuplaSzaltó című élőzenés előadói estjét.

Két gyerekelőadás is szerepel a fesztivál műsorában. Fazekas Mihály népszerű Lúdas Matyija a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában lesz látható, a Simorág TánCirkusz meséje pedig az ördögök életébe ad bepillantást. Az utóbbi előadás különlegessége, hogy a színház, a tánc, a cirkusz és a bábszínház formanyelvének összekapcsolásával jött létre.

József Attila-versszínházat mutat be a Holdvilág Kamaraszínház Minden rendű emberi dolgokhoz című előadása, Babits Jónás könyvét pedig Mercs János debreceni színművész viszi színre.

Bob Dylan, Ady Endre, József Attila és Faludy György szövegeivel ad zenés szerzői estet Gerendás Péter. Molnár György Varró Dániel verseire írt zenés történettel érkezik; Dsida Jenő, Szabó Lőrinc és Pilinszky János megzenésített verseit pedig Nemes Levente lírai koncertje mutatja be a Rubra Art Lounge-ban.

A fesztivál versmondó és versfilmversenyére szeptember 30-ig jelentkezhetnek amatőr és hivatásos előadók és alkotók minden korosztályból. A versenyek tematikája a Nyugat költői és a kortárs költészet köré épülnek.

A fesztivál minden programja ingyenes. Bővebb információ a www.versfesztival.hu oldalon olvasható - írja a Magyar Versmondók Egyesületének közleménye.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.