Programajánló
Három díjnyertes alkotást tűznek műsorra a Szlovén Filmnapokon
Három díjnyertes alkotást vetítenek az idei Szlovén Filmnapokon október 10. és 12. között a budapesti Toldi moziban.
2019.09.16 00:30MTIA szervezők közleménye szerint a magyar közönség láthatja majd Ur?a Menart Elég a lúzerségből című filmjét. A történet a 29 éves Speláról szól, akinek a legjobb barátnői már évekkel ezelőtt elköltöztek Szlovéniából, és most a barátja is úgy döntött, hogy szerencsét próbál Amerikában. Eljött az idő, hogy Spela végre felnőjön és megtalálja önmagát.
Darko Stante Következmények című alkotásának főszereplője, Andrej kezelhetetlen, erőszakos viselkedése miatt nevelőotthonba kerül, ahol nehézfiúk között találja magát, és egyre veszélyesebb kalandokba keveredik.
Végül Miroslav Mandic Játszom, létezem című filmjét láthatja a magyar közönség. Az alkotásban három történet elevenedik meg a szereplő és a szerep közti határokról, valamint arról, mit jelent színésznek lenni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06