Kultúra

Rocktörténeti beszélgetéseket indít a szekszárdi Wosinsky múzeum

Rocktörténeti beszélgetéssorozatot indít ősszel a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum, az intézmény emellett folytatja Múzeumi esték című, népszerű előadásait is.

2019.09.04 21:30MTI

Ódor János Gábor igazgató a múzeum őszi programjait ismertető szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a szekszárdi "rock talkshow-ra" az 1960-as évektől a 80-as évekig tartó időszak könnyűzenei életében meghatározó zenészeket hívtak meg.

A Gúzsba kötve táncolni: a Kádár-rendszer könnyűzenei legendái című sorozat szereplői felidézik pályakezdő éveiket, legendás dalok, albumok születésének körülményeit, és szó lesz a könnyűzenei élet történeti hátteréről, arról, hogy az akkori rendszer hogyan engedte érvényesülni őket - tette hozzá.

Az előadókat Csatári Bence rocktörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatója kérdezi majd.

Első alkalommal, szeptember 11-én Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője lesz a múzeum vendége, akivel Az út másik felén címmel hallhat beszélgetést a közönség. Ősszel Balázs Fecó (Taurus, Korál), Nagy Feró (Beatrice, Bikini) és Török Ádám (Mini), 2020 tavaszán Révész Sándor (Generál, Piramis), Tolcsvay László (Fonográf, Tolcsvay Trió), Kóbor János (Omega) és Korda György lesz a rocktörténész beszélgetőtársa. Az estéket minden hónap második szerdáján a múzeum könyvtártermében tartják, az első talkshow ingyenes lesz.

Az intézményvezető arról is beszámolt, hogy idén 25. alkalommal hirdetik meg a Múzeumi esték című sorozatot, amelynek keretében szeptembertől márciusig hat előadást tartanak, ezúttal a történelem hírhedt gyilkosságairól.

A középszintű oktatáshoz is kapcsolódó előadásokon többek között Julius Caesar, az első amerikai elnök és Ferenc Ferdinánd meggyilkolását, a Mahatma Gandhi elleni merényletet idézik fel ismert történészek, Agócs Nándor, Hahner Péter, Scharzwölder Ádám, Majdán János, Bebesi György és Wilhelm Zoltán.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.