Programajánló

Megyenapokkal bővítik a Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjait

Megyenapok keretében mutatkozik be Bács-Kiskun megye mind a tizenegy járása ízelítőt nyújtva értékeiből a szeptember 6-án és 7-én zajló Kiskunfélegyházi Libafesztiválon.

2019.09.01 23:30MTI
hirdetés

Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója a programokat sorolva az MTI-nek elmondta: a XXI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál Ki mit tud sütni-főzni a libából? elnevezésű megmérettetésének zsűrijét ezúttal a tévé képernyőjéről is ismert "tetovált séf", Serényi Zsolt és kuktája, a humorista Vajtó László alkotja majd.

Az idei, hatodik Kunsági Néptánc Találkozó seregszemléjére a helyi, kiskunfélegyházi táncosokhoz kilenc együttes érkezik az országból, valamint a határon túlról, a vajdasági Nagykikindáról. A színpadi műsorokon kívül a találkozó résztvevői felvonulással és menettánccal köszöntik majd a fesztivál látogatóit.

A libafesztiválhoz kapcsolódva a víziszárnyas-ágazat helyzetéről szóló szakmai konferenciát is rendeznek. A tanácskozás egyik előadása a liba- és kacsamáj közötti különbségeket járja körül, de beszélnek majd az antibiotikum-felhasználás csökkentésének lehetőségeiről a baromfinevelésben, valamint az állatjóléti támogatások igénylésével kapcsolatos ügyintézésekről is.

A kisgyermekes családokat játszó- és táncházon kívül a Makám Zenekar és a Kaláka Együttes koncertjeivel, a Langaléta Garabonciások gólyalábas produkciójával, a Boka Színház, a MárkusZínház, a Mikropódium és a Bábakalács bábszínházak egy-egy előadásával, valamint Dobronka cirkusz, világszám! címmel egy marionettcirkuszi produkcióval várják.

A XXI. Kiskunfélegyházi Libafesztiválon a megyei önkormányzat szervezésében megrendezett II. Bács-Kiskun Megyei Napokon a megye mind a tizenegy járása bemutatkozik természeti értékeivel, gasztronómiájával, kultúrájával, illetve kézműves termékeivel.

A Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatósága a hungarikummozgalom és a kulturális gazdaságfejlesztés kapcsolatáról szakmai konferenciát rendez. A tanácskozást követően pedig kiállítás nyílik, amelynek keretében a megyei értékeken kívül, Bács-Kiskun megye hat hungarikumával és nemzeti értékekkel is találkozhatnak a látogatók.

A gasztronómiai programsorozat kínálatát ezúttal is ismert előadók és együttesek színesítik. A színpadra lépők között lesz Gájer Bálint és zenekara, illetve a Like a Rolling Stone produkció. Louis Armstrong és Louis Prima szerzeményeit Lázár István trombitás-énekes szólaltatja majd meg. Az est során közreműködik az Adri Sisters, valamint a Don Lázi Swingtet zenekar is. A programok és a koncertek sorát a Margaret Island zárja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.