Programajánló

Különleges programok az idei győri barokk esküvőn

Az eseménysorozat pénteken kora este a hagyományos barokk jelmezes felvonulással kezdődik.

2019.07.17 02:30MTI

Idén immár 27. alkalommal rendezik meg a barokk esküvőt és a hozzá kapcsolódó háromnapos programsorozatot augusztus 9. és 11. között Győrben, ahol egy jegyespár köt házasságot barokk korabeli ceremóniával.

Mint azt Tóthné Dr. Kardos Krisztina, a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, az évről évre több ezer ember érdeklődésére számot tartó 17-18. századi kultúrtörténeti utazás díszleteit a város barokk épületei adják. Hozzátette, hogy idén három helyszínen zajlanak a programok, amelyek összeállításánál kiemelt figyelmet kaptak a gyerekek.

Az eseménysorozat pénteken kora este a hagyományos barokk jelmezes felvonulással kezdődik, majd a Széchenyi téren felépülő barokk kert közepén álló filagóriában szerenáddal folytatódik. Ezt követően Bélyei Adél hárfakoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők a Széchenyi téren, míg a programok másik fő helyszínének számító Radó-szigeten A sevillai borbély című vígopera lesz látható.

Szombaton reggeltől estig kézműves vásár, gyerekprogramok, a korabeli művészetet, kultúrtörténetet felidéző koncertek, színházi előadások szórakoztatják a közönséget. A nap fő attrakciója a Radó-sziget színpadán zajló esküvő lesz.

Keglovich Zita, a barokk esküvő szakmai vezetője elmondta, hogy a 19 órakor kezdődő felvonuláson részt vesz a város apraja-nagyja. A jegyespár tagjai, a győri kötődésű Szőke Hajnalka és Krausz Attila hintón érkeznek a 20 órakor kezdődő ceremóniára, amely zenészekkel, kórussal és mintegy kétszáz statiszta részvételével zajliktöbb ezer ember előtt. A házasságkötés után barokk mulatság veszi kezdetét.

Vasárnap aztán tovább folytatódnak a szombatihoz hasonló programok, amelyek közül kiemelkedik a gasztronómia. A Széchenyi téren ebéd előtt barokk gasztroshow várja az érdeklődőket.

Szarka Zsófi gasztroújságíró rámutatott arra, hogy most először lesz látványfőzés a rendezvénysorozaton, ahol korabeli öltözékben egy kedvelt korabeli ételt, a francia barokk konyha mindenkori alapfogásaként ismert pástétomot fogja elkészíteni ropogós pitetésztában. Hozzátette, a látványshowt barokk ételtörténetekkel, korabeli alapanyagokkal és borokkal színesítik, a nézők pedig meg is kóstolhatják az elkészült ételeket.

Tóthné Dr. Kardos Krisztina hozzátette még, hogy a Széchenyi tér és a Radó-sziget mellett a belvárosi Kazinczy utca és a Baross út sarkán barokk kávéteret alakítanak ki, ahol gasztronómiai és kulturális programokkal várják az érdeklődőket.

Megjegyezte, hogy a Dunakapu téren mindhárom este hőlégballonos függeszkedés zajlik majd annak emlékére, hogy Győrben a barokk korban valósult meg először felszállás. Vasárnap este a Radó-szigeten a 17. századtól a modern korig ívelő zenei csemegét tartogatnak a szervezők zárásként, Bachtól Djangóig címmel.

A sajtótájékoztatón részt vett az eseményt támogató győri önkormányzat képviseletében Somogyi Tivadar alpolgármester is, aki kiemelte: a város egyik legsikeresebb időszaka a barokk korban volt, ezért is fontos számukra erre emlékezni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.