Kult
Stevie Wonder veseátültetés előtt áll
Stevie Wonder bejelentette szombat esti londoni koncertjén, hogy egy ideig nem fog fellépni, mert szeptemberben veseátültetésen esik át.
2019.07.07 08:56MTIA 69 éves zenészlegenda a londoni Hyde Parkban tartott koncertje végén, a Superstition (Babona) című dal eléneklése után hökkentette meg rajongóit a bejelentéssel. "Még három koncertem lesz, majd szünetet tartok. Műtéten esem át. Veseátültetésem lesz az idén szeptemberben" - mondta a két tucatnál több Grammy-díjjal büszkélkedő vak zenész a több tízezres közönség előtt. Hozzátette: azért hozta ezt nyilvánosságra, hogy elejét vegye a pletykáknak. Stevie Wonder részletekbe nem bocsátkozott a betegségéről, csak annyit árult el még, hogy már találtak számára vesedonort.
A közelmúltban felröppentek olyan hírek, hogy az énekes-zongoristának komoly egészségügyi problémái vannak. A londoni koncerten mindenesetre ennek nyomát sem lehetett látni, helyszíni beszámolók szerint végig kirobbanó formában volt, és nemcsak saját slágerei sokaságát adta elő, hanem a könnyűzene számos nagy alakja, Aretha Franklin, John Lennon és Marvin Gaye előtt tisztelegve az ő dalaikat is énekelte, köztük Lennon Imagine című nagy slágerét.
The moment, this evening at Hyde Park, Stevie Wonder told us why he would be taking a break from performing.... pic.twitter.com/pwfjnczGKx
— Aleem Maqbool (@AleemMaqbool) 2019. július 6.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06