Programajánló
Húszezer látogatót várnak a hortobágyi lovasnapokra
Az idén a Hortobágyi Nemzeti Parkkal közösen 1,5 hektáros gyermek lovasfalut is működtetnek.
2019.06.18 22:30ma.huTöbb mint húszezer látogatót várnak az 53. hortobágyi lovasnapokra július 12. és 14. között - közölték a szervezők kedden a 320 éves hortobágyi nagycsárdában, a találkozó sajtótájékoztatóján.
Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a hajdú-bihari megyeszékhely három éve kapcsolódott be a lovasnapok szervezésébe, s azóta egyfajta hagyományőrző és kulturális fesztivállá is vált a korábban elsősorban a lovas versenyekről szóló rendezvény. Debrecen tízmillió forinttal támogatja az idei programsorozatot - tette hozzá.
Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. igazgatója kiemelte: a kulturális világörökség helyszínen a hagyományos csikósverseny, fogathajtó verseny és díjugratás mellett megrendezik a Nemzeti Vágta hortobágyi elővágtáját is.
Az idén a Hortobágyi Nemzeti Parkkal közösen 1,5 hektáros gyermek lovasfalut is működtetnek, de nem marad el az esti méneshajtás sem, a 320 éves nagycsárdában pedig megújult étlappal, a hagyományos pásztorételek mellett házi bivalyhússal, szürke marhából készült gulyással és racka juh húsából készült töltöttkáposztával várják a vendégeket - tette hozzá.
Az ételekhez a Debrecen egykori szőlőskertjéből, Érmellékről származó Bakator bort kínálják, ami több mint 300 éve a csárda bora volt - fűzte hozzá Medgyesi Gergely Árpád.
Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágta és nevezési igazgatója jó döntésnek nevezte, hogy három évvel ezelőtt Hortobágy is az elővágták helyszíne lett. A Nemzeti Vágta mára a Kárpát-medence legnagyobb lovas versenye: a 16 elővágtából ötöt a határon túl rendeznek - mondta megjegyezve, hogy a felnőtt versenyek mellett most először gyerekeknek "kishuszár" versenyt is rendeznek a Hortobágyon.
Szladek Róbert ménesvezető a sajtótájékoztatón kiemelte: négy versenyhelyszínen lesznek események a három napon, a csikósversenyt némileg átalakítják, ezáltal gyorsabbá, izgalmasabbá teszik. A fogathajtó versenyszámok között a szimultán és a kombinált hajtás mellett most először rendeznek váltó csapatversenyt, amikor három fogat lesz egyszerre a pályán.
Bódor Edit, a debreceni Főnix rendezvényszervező igazgatója a lovasnapok kulturális kínálata közül kiemelte a csárda sátrat, ahol mások mellett a Kelet Brass Band, Dánielfy Gergő és az utazók lépnek fel, míg a retro nagyszínpadon Caramel, Balázs Fecó és Wolf Kati énekel, de lesz Retro party is B. Tóth Lászlóval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06