Kultúra
Kiosztották a Nemzeti Színház díjait
Kiosztották a Nemzeti Színház saját alapítású belső díjait a társulat évadzáróján, pénteken Budapesten.
2019.06.07 20:52ma.huA Szörényi Éva-díjat Söptei Andrea, a Sinkovits Imre-díjat Fehér Tibor, a Németh Antal-díjat Verebes Ernő dramaturg, a Kulissza-díjat Kabai Márta ügyelő kapta. A nyertesekről a színház munkatársai szavaztak az évadzáró rendezvényen.
Az évadzáró ülésen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója kiemelte: nagyon munkás, kemény évadon vannak túl, amelyre az egész társulat büszkén tekinthet vissza. A 2018/2019-es évadban a Nemzeti Színház 10 új bemutatót tartott, a teátrumban összesen 101 produkció, 391 előadás volt látható. Vidéki helyszínekre összesen 28 előadást vittek el, a külföldi vendégjátékok száma 20 volt - mondta el.
Vidnyánszky Attila hangsúlyozta azt is, hogy a színház látogatószáma az elmúlt évadban több mint 113 ezer volt. Ezen felül a Csíksomlyói passiót, amelyet az elmúlt hat év legfontosabb előadásának nevezett, legalább 25 ezren látták. "Biztos, hogy ennyi nézője még nem volt a Nemzeti Színháznak" - fogalmazott Vidnyánszky Attila.
Az igazgató évadértékelőjében kiemelte: profizmus jellemezte az idei, eddigi leghosszabb Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) lebonyolítását. A hatodik alkalommal megrendezett találkozón április 11. és május 5. között négy helyszínen 13 országból 23 előadás szerepelt. 2023-ban Madách Imre születésének 200. évfordulóját "színházi olimpiával" szeretnék megünnepelni - tette hozzá Vidnyánszky Attila.
Kitért arra is: a következő évadban a megítélt kormányzati támogatásnak köszönhetően elkezdődhet a Nemzeti Színház épületének megújulása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06