Programajánló

Virtuózok - Jubileumi hangverseny a legtehetségesebb fellépőkkel

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.

2019.05.13 21:30ma.hu

Fontos megmutatni, mit tudunk, de mégis csak közösségként tudjuk a legnagyobbat alkotni - szólt a műsor ars poeticájáról a decemberi koncert hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Virtuózok alapítója.

Peller Mariann emlékeztetett arra is, hogy a Virtuózok idei, ötödik évadában nem szólózenészek, hanem kamaraformációk vetélkednek a Duna Televízióba és a Duna World csatornán péntek esténként.

Batta András zenetörténész, a Virtuózok zsűritagja hozzátette: az idei évad győztes karamaformációja is fellépési lehetőséget kap majd a decemberi gálaesten. Mint kiemelte, az ünnepi koncerten mutatják be azt az utat, amelyet a műsor az elmúlt öt évben megtett.

Miklósa Erika operaénekes, a zsűri másik tagja annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy a fiatal zenészek egy ilyen közösséghez tartozhassanak.

Lugosi Dániel Ali klarinétművész egykori résztvevőként elmondta, hogy a tehetségkutató indulóiból valódi "család", szorosan összetartó közösség vált. Szüts Apor zongoraművész hozzátette: a Virtuózok indulói nem riválisként tekintenek egymásnak, ez tette lehetővé a Virtuózok Kamarazenekar létrehozását is.

Batta András elmondta, hogy a gálaesten fellép Miklósa Erika, valamint Andrea Griminelli Grammy-díjas fuvolaművész és a nyíregyházi Cantemus gyermekkórus is.

A fellépőket a Szüts Apor művészeti vezetésével februárban megalakult Virtuózok Kamarazenekar kíséri, a tehetségkutató eddigi nyertesei közül pedig színpadra lép mások mellett Boros Misi zongoraművész, Gertler Teo hegedűművész, Ninh Duc Hoang Long operaénekes és Lugosi Dániel Ali is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.