Kultúra
Akcióhősként tér vissza Liam Neeson
Liam Neeson ismét akcióshősként tér vissza a filmvászonra: leszerelt vietnami veteránt alakít, aki szárnyai alá vesz egy fiút, akit egy bűnbanda üldöz.
2019.05.10 12:14ma.huA The Minuteman című filmet Robert Lorenz rendezi, aki a forgatókönyvet társszerzőként jegyzi Chris Charlesszal és Danny Kravitzcal. Lorenz korábban számos Clint Estwood-film producere volt, egyebek mellett a Titokzatos folyó, a Millió dolláros bébi és az Amerikai mesterlövész című produkciókon dolgoztak együtt.
Lorenz Az utolsó csavar című filmmel debütált rendezőként 2012-ben. Az apa-lánya dráma főszerepét Clint Eastwood alakította, a lányt pedig Amy Adams.
A Minuteman nemzetközi forgalmazási jogait a cannes-i filmvásáron kínálja eladásra a Voltage Pictures. A film forgatása szeptemberben kezdődik.
A Schindler listája című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölt Neeson, aki idén nyáron tölti be a 67. évét, az utóbbi években számos akciófilm, köztük az Elrabolva-trilógia sztárja volt. A közelmúltban magyarázkodnia kellett, mikor Dermesztő hajsza című új filmje promóciós körútján egy interjúban félreérthetően fogalmazott, ami miatt rasszistának nevezték. Azóta többször is bocsánatot kért, de felmerült, hogy ez a hiba akár további pályájára is hatással lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


