Cannes
Milos Forman Egy szöszi szerelme című filmjét is levetítik a cannesi filmfesztiválon
A hatvanas évek egyik kelet-európai sikerfilmje volt.
2019.05.04 11:22MTIA tavaly elhunyt Milos Forman cseh származású világhírű amerikai rendezőről is megemlékeznek az idei cannes-i filmfesztiválon. A Cannes Classics hivatalos programjában levetítik Forman Egy szöszi szerelme című 1965-ben készült sikerfilmjét, amelyet Oscar-díjra is jelöltek.
A cseh újhullám egyik emblematikus alkotását, amelyet 1965-ben a Velencei filmfesztiválon láthattak először a nézők, teljesen felújították és digitalizálták.
Az Egy szöszi szerelme, amely a hatvanas évek egyik kelet-európai sikerfilmje volt, júniusban tér vissza a cseh filmmúzeumokba és korlátozott terjesztésben néhány mozihálózat is műsorra tűzi.
Korábban már felújították és digitalizálták Milos Forman (1932-2018) két hatvanas évekbeli alkotását, a Tűz van, babám! és a Fekete Péter című filmeket. A régebbi klasszikus cseh (csehszlovák) filmek digitalizálását a prágai Nemzeti Filmmúzeum szervezi állami pénzen.
A felújított cseh filmek többségét azután különböző nemzetközi fesztiválokon újra bemutatják, mert a nyugati és az amerikai filmvilágban ezek kevésbé ismertek.
Az Ikarus XB 1 és Az éjszaka gyémántjai című filmek után Forman híres filmje a harmadik cseh alkotás, amelyet a digitális felújítás után Cannes-ban műsorra tűznek.
A fesztiválon levetítik továbbá Helena a Trestíková és Jakub Hejna cseh dokumentumfilmesek készítette Forman versus Forman alkotást is, amely a neves művész kalandos életét dolgozza fel Jan Novák Milos Formanról szóló könyve alapján.
Forman Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása után az Egyesült Államokba távozott, leghíresebb filmjeit - Hair, Száll a kakukk a fészkére, Amadeus - ott készítette el.
A dél-franciaországi Cannes-ban május 14-e és 25-e között rendezik a 72. nemzetközi filmfesztivált.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06