Programajánló

Világhírű olasz bohócduó a Fővárosi Nagycirkusz új előadásában

Fumagalli és Daris, a világhírű olasz bohócduó a legnagyobb sztárja a Fővárosi Nagycirkusz új előadásának, amelyet április 20-án, szombaton mutatnak be.

2019.04.18 03:30MTI

Kristóf Krisztián, a Repülőcirkusz című műsor rendezője szerdán Budapesten elmondta: egy hagyományokhoz hű, tradicionális előadással szeretnének kedveskedni a közönségnek.

Az előadással a közönség élőben is megtapasztalhatja azt a varázslatos világot, amelyet Tim Burton Dumbó című mozifilmjében is láthatott - tette hozzá a rendező, aki szakértőként dolgozott az amerikai animációs filmben.

A szeptember 8-ig látható új műsorban szerepel egyebek mellett Daniel Golla különleges repülőszáma, orosz és svájci rúdugró akrobaták, valamint a Dumbóban is felbukkanó Jana Posna és idomított uszkárjai. Az előadásra mongol akrobaták ugrókötél- és golyószámmal készülnek, és látható lesz a Sárközi-zsonglőrtrió, valamint a Trio Arabey gúlaszáma is - emelte ki Kristóf Krisztián.

Fumagalli, eredeti nevén Natalino Giovanni Huesca szerepelt Federico Fellini 1970-es Bohócok című filmjében, 2001-ben a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc-díjat nyert, 2015-ben az Arany bohóc-díjat vihette haza testvérével, Darissal közösen.

A sajtótájékoztatón a bohócpáros hangsúlyozta, nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy felléphetnek Budapesten, most első alkalommal. Felidézték azt is, hogy pályafutásuk alatt számos kiváló magyar artistával dolgoztak már együtt.

Szintén szerepelt a Dumbó című filmben Szabó Réka, a Repülőcirkusz koreográfusa. A szerdai eseményen elmondta: nagyon sok ihletett merített a forgatáson, amelyeket igyekszik hasznosítani a Fővárosi Nagycirkusz új előadásában is.

A cirkusz szakmai vezetője, Graeser József kiemelte, hogy az elmúlt években nagyon sok előadást teltházzal játszottak, ez részben annak is köszönhető, hogy számos alkalommal megpróbálták bevonni a társművészeteket, például az irodalmat, a zenét és a bábművészetet is.

Bízunk benne, hogy a klasszikus cirkuszi alapokhoz visszaforduló előadásunk is ugyanilyen sikeres lesz - fűzte hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.