Emlék
Gróf Teleki Pál miniszterelnök eddig ismeretlen búcsúleveleit mutatták be Budapesten
A politikus Incze Péter magántitkárának írta öngyilkossága előtt.
2019.04.04 03:32MTIGróf Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök eddig ismeretlen búcsúleveleit mutatták be szerdán Budapesten, az egykori miniszterelnök halálának 78. évfordulóján a Fővárosi Levéltárban. A leveleket a politikus Incze Péter magántitkárának írta öngyilkossága előtt.
A fővárosi önkormányzat támogatásával kerültek a levéltár tulajdonába Gróf Teleki Pál eddig ismeretlen búcsúlevelei az Incze család irataival együtt. Incze Péter hosszú éveken keresztül az egykori miniszterelnök magántitkáraként dolgozott - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Ablonczy Balázs történész kifejtette: eddig ismert volt az 1950-es évek végén előkerült, Horthy Miklós kormányzónak írt búcsúlevél, de Teleki feleségének írt búcsúlevele a mai napig nem került elő.
A most bemutatott, a személyi titkárának szóló két levél közül az egyik sokkal személyesebb, szikár hangvételű dokumentum, amelyben Teleki többek között az írja, hogy megutálta az embereket, valamint azt kéri Inczétől, hogy mindenféle külsőség nélkül temessék el és a sírkövére ne írják fel a nevét. A levél borítékján az Inczének sürgősen felirat olvasható - tette hozzá.
A másik, többször átdátumozott iratban egy általános rendelkezés olvasható a saját temetéséről és a könyveiről, ebben azt kéri Inczétől, hogy temetésére csak ő kísérje el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06