Kultúra

A Huszti Péter-Piros Ildikó színészházaspár és a Bessenyei Színkör kapta az idei Bessenyei-díjat

A Huszti Péter-Piros Ildikó színészházaspár és a Bessenyei Színkör kapta idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

2019.02.10 18:54ma.hu

Az elismerést B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye és Márki-Zay Péter független polgármester adta át a száz éve Hódmezővásárhelyen született kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban rendezett gálaműsoron vasárnap.

A gálát megelőzően Bessenyei Ferenc születésének századik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a művész szülőházán.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008-ban alapította a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A város díszpolgáráról elnevezett elismerést minden esztendőben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy művésznek, valamint egy csoportnak adományozzák. Az elismerés az oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett másfél millió forint pénzjutalommal is jár.

A kecskeméti születésű Piros Ildikó 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Harmadéves főiskolásként főszereppel mutatkozott be a Madách Színházban, ahol diplomája megszerzése után végleges szerződést kapott. Harminchét éven át, 2007-ig volt a társulat tagja, azóta örökös tag. 2007 és 2012 között a Soproni Petőfi Színház társulatának is tagja volt.

Férjével, a szintén Kossuth-díjas Huszti Péterrel több mint negyven éve élnek együtt, a színpadon is számos szerelmespárt alakítottak.

Huszti Péter a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1966-ban szerzett diplomát, ezután a Madách Színházhoz - amelynek Bessenyei Ferenc 1963-tól 1967-ig, majd 1973-tól 1980-ig tagja volt - szerződött, amelyhez azóta is hűséges. A világirodalom és a magyar irodalom nagy klasszikus szerepeit játszhatta el és rendezőként is számos siker fűződik nevéhez, színházról szóló cikkek szerzője, hat könyve jelent meg.

1964 óta filmezik és gyakran foglalkoztatja a televízió, több mint száz tévé- és mozifilmben szerepelt. 1974-től tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyet 1994 és 2001 között rektorként irányított, ma az intézmény professzor emeritusa.

A Bessenyei Színkör hat éve alakult a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ saját csoportjaként. Először tizenöt felnőtt és három gyerek színjátszó kezdte meg a munkát Benkő Brigitta drámapedagógus vezetésével. A társulatnak az elmúlt években számos felnőtteknek és gyerekeknek szóló produkciója volt, ezeket a városban és a környező településeken mutatták be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.