Programajánló

Advent - A Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar előadása a Várkert Bazárban

A Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar közös, Szárnyalás című produkcióját mutatja be december 16-án a Várkert Bazárban, a helyszín adventi programsorozatának keretében.

2018.12.08 22:30MTI

Az előadáson a Kecskemét City Balett társulat koreográfiája nemcsak az Esszencia Zenekar hangzásvilágához szorosan kapcsolódó néptáncból indul ki, hanem az ősi zene alapjaira is koncentrál. Képeket és hangulatokat ragad meg, megszüntetve ezzel a koncertjelleget - olvasható a szervezők közleményében.

Az előadás vendége Herczku Ágnes és Csík János lesznek.

A produkció ötlete Csík János mellett a rendezőtől, Barta Dórától származik, a színpadképet, a jelmezeket és a fényt Katonka Zoltán és Barta Dóra tervezte.

A helyszínen minden adventi hétvégén ünnepi programmal várják az érdeklődőket, akik láthatnak többek közt élő betlehemet a Neoreneszánsz kertben, kipróbálhatják a 40 méter hosszú fakutyapályát, betlehemeseknek öltözhetnek vagy természetes anyagokból készíthetnek régi falusi játékokat is. Mindezek mellett az adventi programhoz kapcsolódó kézműves vásáron a Népművészeti Egyesületek Szövetségének együttműködésével idén nemzetközileg is elismert kortárs iparművészek mutatják be és kínálják legújabb portékáikat a közönségnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.