Siker!!!

Tóth Barnabás filmje nyerte a marosvásárhelyi Alter-Native rövidfilmfesztivál fődíját

A rövidfilmes versenybe több mint ezer filmet neveztek be, az előzsűri ezek közül válogatta ki a versenyprogram mezőnyét.

2018.11.11 23:41MTI

A magyarországi Tóth Barnabás Susotázs (Chuchotage) című munkája nyerte a marosvásárhelyi 26. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját, amelyet a Maros megyei önkormányzat ajánlott fel - közölték vasárnap a szervezők.

Az idén a zsűri 24 ország 48 rövidfilmje közül választotta ki a díjazottakat. Az alkotások között 29 kisjátékfilm, 13 animáció, 5 kísérleti film és egy dokumentumfilm szerepelt.

A rövidfilmes versenybe több mint ezer filmet neveztek be, az előzsűri ezek közül válogatta ki a versenyprogram mezőnyét.

Tóth Barnabás filmje mellett a Moldovai Köztársaságból érkezett Evgheni Dudceac Milliárd (Billion) című filmje nyerte el a Diákzsűri és az Aáry Tamás Lajos oktatási ombudsman által felajánlott Töltőtoll-díjat.

Különdíjban részesült a finn Jukka Silokunnas Eltűnési pont (Vanishing Point) című munkája, a legjobb első filmért járó Simó Sándor Emlékdíjat pedig a német Jonas Riemer Mascarpone című munkája kapta. A Nemzeti Kulturális Alap díjával az ukrán Stepan Koval és Oleksandr Kolodii Labirintus (Labirynth) című filmjét tüntették ki, míg Marosvásárhely díját az orosz Roman Sokolov A naplemente elmélete (The Theory Of Sunset) című filmje kapta.

A vasárnap befejeződött fesztivál Románia legrégebbi filmes seregszemléje. Az erdélyi városban évente megszervezett esemény alapvető célkitűzése, hogy bemutassa a legfrissebb román és magyar filmeket az erdélyi közönségnek. Idén tizenhárom magyar és román játékfilmet vetítettek, ezek közül kiemelkedett a Nemes Jeles László által rendezett Napszállta, amelynek romániai premierje a marosvásárhelyi fesztiválon volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.