Kultúra

Ismét átadják a Magyar Örökség Díjakat

Szombaton újabb Magyar Örökség Díjakat adnak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazzák.

2018.09.26 21:30MTI

Magyar Örökség Díjban részesül a Szélkiáltó Együttes verséneklő művészete, Tisza István nemzetszolgálata és mártíromsága, valamint Lőrinc Celesztin moldvai csángók magyarságtudatát erősítő szolgálata - közölték a szervezők az MTI-vel.

A kuratórium kitüntetésben részesíti Kamuti Jenő sportemberi és orvosi életútját, Kolár Péter széles körű kultúraszervező és színházépítő munkásságát, Pogány Erzsébet közösségszolgáló emberi helytállását és a Magyarok Kenyere Mozgalom nemzetegyesítő szolgálatát.

A pécsi Szélkiáltó Együttes Magyarország egyik leghosszabb ideje működő, megzenésített verseket alkotó és előadó együttese - írja méltatásában Hoppál Péter egyházzenész, karnagy, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, hozzátéve, hogy az eddigi 400 feldolgozott vers és 3 ezer fellépésük mennyiségi értéke egyúttal "kérlelhetetlen minőségi igényességgel párosul". Koncertjeik a legkisebb falvak iskoláitól a nagyobb települések kultúrházain, művelődési központjain át a legrangosabb koncerttermekig szólaltak meg az elmúlt négy és fél évtizedben.

Tisza István olyan férfi volt, aki azért élt és dolgozott, hogy népe, hazája boldogulhasson - olvasható Szakály Sándor hadtörténész, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatójának laudációjában.

Pásztor Zoltán rádiós újságíró Lőrinc Celesztint, a Csángó Rádió kitalálóját méltatva azt írja: "jelenné, jövővé változtatta a múltat. Kitalált valamit, olyasmit, ami segíti megőrizni a csángó kultúrát. Rájött arra, hogy a rádió az egyik legtökéletesebb eszköz a kultúra terjesztésének terén".

Kamuti Jenőt vívó pályafutása tette halhatatlanná, világszerte ismertté. Mesterének, Bay Bélának útmutatásával 20 éven keresztül volt a magyar tőrválogatott tagja - írja méltatásában Schmitt Pál olimpikon, a NOB magyar tagja, volt köztársasági elnök, hozzátéve, mint sportvezető is maradandót alkotott: 10 éven keresztül volt a Magyar Vívószövetség elnöke, 28 éve folyamatosan a MOB elnökségének tagja. 1977-ben az UNESCO fair play díjjal ismerte el példamutató pályafutását, a Nemzetközi Fair Play Bizottság pedig 2000 óta őt választja immár 4. alkalommal elnökévé.

"Tisztelte és szerette mindenki, akivel összehozta a sors. Szakmai és baráti kapcsolatait a közösség számára fordította mindig.(...) Halála után méltán állapították meg róla, hogy a kassai magyarok apostola volt" - méltatja Kolár Pétert, a kassai Thália Színház volt igazgatóját Havasi Péter újságíró, a Kassai Figyelő alapító főszerkesztője.

"Nevéhez kötődik a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) megalakítása 2001-ben, mely a felvidéki magyar civil társaságokat szövi hálózatba, majd 2005-ben Szlovákiában az első magyar nyelvű hírportál, a Felvidék.ma elindítása. Mindkettőt a semmiből teremtette - s ezerszer küzdött meg azért, hogy megmaradjanak, mert az ellenszélből, az ellendrukkerekből és az értetlenségből sohasem szenvedtünk hiányt" - emlékezik méltatásában Bauer Edit szociológus, politikus Pogány Erzsébetre.

Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökének méltatása a Korinek László által indított Magyarok Kenyere Programnak köszönhetően a rászoruló gyerekek kenyérhez, kalácshoz juthatnak évről évre.

A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.