Eredmény

Nem kell visszaadnia a Matisse-portrét a modell örököseinek

Margaret Moll örökösei először Nagy-Britanniában próbálkoztak a festmény visszaszerzésével.

2018.09.13 07:38MTI
hirdetés

Egy New York-i fellebbviteli bíróság elutasította Henri Matisse francia festő modellje örököseinek keresetét arról, hogy a londoni National Gallery szolgáltassa vissza az 1908-ban készült Greta Moll portréja című festményt, mondván ők a műalkotás jogos tulajdonosai.

A két éve indított perben az örökösök azzal érveltek, hogy a második világháború befejeződése után a festményt illegálisan adta el az a diák, akire megőrzésre rábízták. Az eladás után a festmény többször is gazdát cserélt még az előtt, hogy 1979-ben a londoni National Gallery megvásárolta.

Margaret Moll Matisse tanítványa volt és többször ült modellt a francia festőnek. Moll férje, Oskar vásárolta meg a képet Matisse-tól. A háború után Moll férjével Berlinben élt és a festményt férje egyik Svájcban élő diákjának adta át megőrzésre. Az illető azonban Svájcban eladta a festményt, amely később amerikai galériákon keresztül jutott a hetvenes évek végén Londonba. Margaret Moll később Walesbe költözött, ahol meghalt.

A New York-i fellebbviteli bíróság jóváhagyta az első fokú bíróság korábbi döntését arról, hogy a Nagy-Britannia és a londoni National Gallery mentességet élvez az amerikai igazságszolgáltatás alól, mivel az örökösök keresete nem meríti ki a külföldi államok mentességére vonatkozó amerikai törvényben foglaltakat. "A festmény állítólagos elbirtoklását egy magánszemély követte el, nem pedig egy szuverén állam" - idézte a bírói testület döntését a The Art Newspaper honlpaja.

Margaret Moll örökösei először Nagy-Britanniában próbálkoztak a festmény visszaszerzésével, de a National Gallery kizárta, hogy átadja a képet, mondván érvényes jogcíme van rá, egy londoni galériától vásárolta meg. A holokauszt idején elrabolt festmények ügyében eljáró brit kormányzati testület szintén elutasította keresetüket, mondván a náci korszak lezárult 1945-ben, két évvel az előtt, hogy a festményt eladták Svájcban. Az örökösök 2016-ban amerikai bíróság elé vitték keresetüket, amely tavaly elutasította azt.

A National Gallery kedden üdvözölte az amerikai bíróság döntését. Közleményében ismét hangsúlyozta, hogy "jóhiszeműen vette meg" annak idején a festményt, és az esetre nem vonatkoznak a nácik által elrabolt festményekről szóló rendelkezések.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés

Magnum: Kaliber az ügyvitelben

Magyar integrált ügyviteli rendszer forgalmazását kezdte meg több év próbaüzem után a gyártó, a Magnum IT Kft.

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.