Augusztus 20.
Kormányszóvivő: több tízezer ember látogatott ki a Magyar Ízek Utcájára
Ebben az évben a fűszereké a főszerep, számtalan fűszerkészítő és -termelő mutatkozik be a fesztiválon.
2018.08.20 03:26ma.huTöbb tízezer ember kapcsolódott Budapesten a szombat délelőtt kezdődött Magyar Ízek Utcája programsorozathoz - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap a közmédiával.
Kifejtette: "az augusztus 20-i ünnepségsorozathoz már hagyományosan kapcsolható esemény sikere a magyar gasztronómia sikere is", hiszen a Magyarország tortáján és a Szent István-napi kenyéren kívül hagyományos, de már elfeledett magyar ételeket is megkóstolhattak mindazok, akik kilátogattak az eseményre. Ebben az évben a fűszereké a főszerep, számtalan fűszerkészítő és -termelő mutatkozik be a fesztiválon.
Az ünnepi forgatagba olyan nem professzionális "főző embereket" is meghívtak, akik egy-egy tájegység ételét mutatják be a határon innen és túlról. A Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak pedig borscs levest és szilvalekváros fánkot készítenek. Lesznek roma ételek is, így a közönség megkóstolhatja a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztor ételekkel és hagyományos karcagi birkapörkölttel készülnek.
Kiemelte, hogy a Várkert Színpadon délután 4 órától többek között az Anna and the Barbies zenél, így vasárnap is érdemes felkeresni a Magyar Ízek Utcáját.
A vasárnapi eseményeket tovább színesíti, hogy különleges helyszínen koncertezik a Tankcsapda. "Az augusztus 20-i ünnepségsorozat programjában 19-én este a Gellért-szobor lábánál felállított grandiózus színpadon zenél este negyed 10-től Magyarország egyik legsikeresebb rockzenekara". A színpadon már este 7 órától elkezdődnek a programok. Az idei Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő AWS koncertjét követően este 8 órától a Zanzibár zenél. A Tankcsapda után DJ IZIL "igazi bulihangulatot varázsol a helyszínre" - fogalmazott a kormányszóvivő: a koncertek az Erzsébet hídról lesznek leginkább láthatók.
Kovács Zoltán jelezte, hogy a környéken jelentősebb forgalomkorlátozásokra kell számítani. Ezekről a www.nrkk.hu, a www.utinform.hu és a BKK honlapján találhatók pontos információk.
Megerősítette, hogy országszerte és Budapesten is több tízezer ember vett és vesz részt a különféle ünnepi programokon.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a budai Várban történt hajnali tűzeseten kívül semmilyen probléma nem volt a programok lebonyolítása során.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06