Augusztus 20.

Először adták át a Boldog Gizella-díjat Hódmezővásárhelyen

Szent István király feleségéről kapta nevét az anyagi elismerés mellett díszes oklevéllel és emlékplakett járó díj.

2018.08.20 00:39ma.hu
hirdetés

Először adták át a Boldog Gizella-díjat, a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését a Páger Lajos - Berta Éva orvosházaspár vehette át vasárnap este az alföldi városban - tájékoztatta a civil szervezet az MTI-t.

A több ezer hódmezővásárhelyi polgár szavazata alapján odaítélt, nettó egymillió forinttal járó elismerést Kószó Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Lázár János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője adta át a díjazottaknak a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Az alapítvány azon köztiszteletben álló személy elismerésére hozta létre a város iránti hűséget szimbolizáló díjat, aki példamutató polgári gondolkodásával vagy hosszú időn át folytatott munkásságával kimagasló érdemeket szerezett a közösség megbecsülést kiérdemelve.

Az anyagi elismerés mellett díszes oklevéllel és emlékplakett járó díj Boldog Gizella királynéról, Szent István király feleségéről kapta nevét, aki keresztényi lelkülettel és alázattal tett tanúbizonyságot fogadott nemzete iránti hűségéről egész élete során.

Páger Lajos a szegedi egyetem elvégzése után 1967-ben a hódmezővásárhelyi kórház belgyógyászati osztályán kezdte el gyakorolni orvosi hivatását. Érdeklődése a gasztroenterológia felé fordult, úttörőként kezdte meg az endoszkópos vizsgálatokat, megalapítva a helyi endoszkópos labort, melyet a régió egyik legjobban felszerelt vizsgálójává fejlesztett. 2002-ben rehabilitációs szakvizsgát tett. 2003-ban a krónikus belgyógyászati, majd 2004-ben a rehabilitációs osztály osztályvezető főorvosa volt, feladatkörét 2005-től nyugdíj mellett is folytatta.

Orvosi hivatását 47 éven keresztül egy kórházban, példaértékűen folytatta, széles látókörű tudását és hatalmas tapasztalatát készséggel adta át az orvostanhallgatóknak, pályakezdő kollégáinak.

Felesége, Berta Éva a szegedi diploma megszerzése, a hódmezővásárhelyi kórház belgyógyászati osztályán eltöltött gyakorlati évek és szakvizsga után 1969-től az intézmény rendelőintézetében folytatta hivatását. 1974-1989-ig belgyógyász csoportvezető főorvosként tevékenykedett. 1989-től a járóbeteg szakellátás vezető főorvosi feladataival bízták meg, a 2007-es átszervezést követően az immár a kórház területén működő járóbeteg szakellátás belgyógyászati, majd diabetológiai szakrendelésén végezte munkáját. A diabetes társaság tagjaként bekapcsolódott a terület országos szakmai és tudományos munkájába, miközben a vásárhelyi cukorbetegek klubjának elnöki feladatait is ellátta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.