Programajánló
Egy Velociraptor-modellel bővül a szegedi dinoszauruszkiállítás
Egy Velociraptort ábrázoló modellel bővül a szegedi Móra Ferenc Múzeumban látható dinoszauruszkiállítás.
2018.07.24 23:30MTIHegedűs Anita sajtóreferens elmondta, a ragadozó őshüllőt a feltételezett méretének kétszereseként ábrázoló, négyméteres modell kedden érkezett meg a Tisza-parti városba.
A modellt a Jurassic Park második részében láthatta a közönség, a közelmúltban pedig használták a Jurassic World 2 forgatása során is.
A Velociraptorok a késő kréta kor végén, 71-75 millió évvel ezelőtt éltek. A megtalált fosszíliák alapján a kifejlett példányok két méter hosszúak, fél méter magasak voltak, tömegük megközelíthette a 20 kilogrammot. Állkapcsuk két oldalát 26-28, egymástól távol álló fog szegélyezte, melyek hátsó, recésebb éle segítette a gyorsan mozgó zsákmány megragadását. Az állatok hosszú farka merev lehetett, függőlegesen nem mozgott, vízszintesen azonban hajlékonyabb volt, ezzel biztosítva az egyensúlyt és stabilitást a gyors fordulások esetén.
Hegedűs Anita közölte, hogy az Évmilliók urai - Élethű dinók Amerikából című tárlatot az első héten több mint tízezren tekintették meg, volt olyan nap, hogy két és félezer látogatót fogadott a múzeum. Az interaktív tárlat - amelynek anyaga először látható Európában - bemutatja, miként alakultak ki a hatalmas dinoszauruszok és milyen események vezettek az állatcsoport kihalásához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06