Gasztronómia

Átadták a gyulai Kézműves Sörfesztivál sörversenyének díjait

Átadták a gyulai Kézműves Sörfesztivál apropóján meghirdetett Central European Beer Awards 2018 sörverseny díjait szombat délután a békési fürdővárosban.

2018.06.10 07:30MTI
hirdetés

A díjakat két kategóriában osztották ki, a házi amatőr sörfőzők versenyének grand champion díját Bába Ákos Kraken söre érdemelte ki. A kisüzemi kézműves sörfőzdék kategóriájában a fődíjat a győrújbaráti Vaskakas és Társa Kft. American Hop Dog söre kapta.

A versenyre 167 mintát neveztek be, Magyarország mellett Ausztriából, Belgiumból, Szlovéniából, Szerbiából, Csehországból és Szlovákiából.

A házi amatőr sörfőzők versenyén kilenc bronz, két ezüst, négy arany és négy champion díjat osztott ki a nemzetközi szakmai zsűri. A kisüzemi kézműves sörfőzők kategóriájában hat bronz, tíz ezüst, nyolc arany és hat champion díj talált gazdára a különdíjak mellett. Utóbbi kategóriában számos szlovák, cseh és lengyel főzde is díjazott lett - közölték a szervezők.

Ladislav Kovacs, a verseny igazgatója szerint nagyon sok nagyon jó minőségű sör érkezett a megméretésre. Elmondta, hogy az italokat kompletten bírálták az illat, az íz, az összbenyomás és egyéb szempontok alapján egy korszerű, számítógépes program felhasználásával, egy amerikai rendszer szerint. A versenyzők részletes visszajelzést kapnak a zsűritől a söreikről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.