Programajánló

Angerman László lett Magyarország sommelier bajnoka

Az elődöntőből a három legtöbb pontot elérő versenyző került a döntőbe, amelyet ebben az évben is a Kávébár Bazár szakmai rendezvény keretein belül tartottak meg Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével.

2018.03.05 07:30MTI
hirdetés

Angermann László (Onyx étterem) nyerte el a Magyarország Sommelier Bajnoka 2018 címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett bajnokság vasárnapi budapesti döntőjében; a második helyen Tüü Péter (Arany Kaviár Étterem), míg harmadikként Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl Zeltweg) végzett.

A bajnokság célja is ismét az volt, hogy a magyar sommelier-k magas szintű, nemzetközi szabályoknak is megfelelő versenyen mérhessék össze tudásukat Magyarországon - közölte az MTI-vel vasárnap a Magyar Sommelier Szövetség.

Mint a közlemény felidézte, a sommelier bajnokság elődöntőjét február 24-én Szekszárdon rendezték meg. Az elődöntő érdekessége a bor-étel párosítás volt, ahol két bort kellett öt falatkából kettővel párosítani. A feladat a hasonló ízösszeállítások miatt nagy próbatétel elé állította a versenyzőket - emlékeztetettek a szervezők.

Az elődöntőből a három legtöbb pontot elérő versenyző került a döntőbe, amelyet ebben az évben is a Kávébár Bazár szakmai rendezvény keretein belül tartottak meg Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével.

A szakmai zsűri munkájában részt vett Gál Péter helyettes államtitkár; Gianni Annoni (Trattoria Pomo D'oro); Káli Ildikó, a zsűri tiszteletbeli elnöke; Szik Mátyás háromszoros magyar sommelier bajnok; Kovács József (TG Italiano étterem); Kovács László, a Vendéglátó Ipartestület elnöke; Kozma Kálmán (Gundel étterem); Virágh Csaba (Kárpátia étterem), valamint Varga Norbert (Onyx étterem). A zsűri elnöke Fabók Mihály háromszoros magyar sommelier bajnok volt.

Slezsák Zoltán, a Masosz elnöke a verseny megkezdése előtt adta át a szövetség plakettjeit a Par Excellence a magyar borkultúráért díj 2017. évi kitüntetettjeinek: szakíró kategóriában Bányai Gábor Botondnak; vendéglátás kategóriában az Anyukám Mondta étterem képviselőinek; termelő kategóriában a somlói Kreinbacher Birtok képviselőinek; oktató kategóriában Földesi Gyulának, a Soós István Borászati Szakgimnázium tanárának; kereskedő kategóriában pedig a Heinemann testvérek képviselőinek.

A döntőbe jutott három versenyző éttermi körülmények között, közönség előtt mérte össze tudását. A pezsgőfelszolgálástól a hibás borlap javításán, italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot felkészültségükről a döntős sommelier-k, akik borokat és különböző párlatokat is jellemeztek a zsűri előtt. A versenyt közös meglepetés feladat zárta, melynek során magnum palackos (1,5 literes) pezsgőt kellett 14 pohárba egyenlő részben kitölteniük háromperces szintidőn belül - közölte a Masosz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.