Kultúra
Bemutatták Debrecen idei borait
Most első ízben nemcsak fehér és vörös borokat, hanem pezsgőket is lehetett nevezni.
2018.01.19 00:30MTIMinden eddiginél több pincészet minden korábbinál több borral jelentkezett az idei Debrecen Város Bora versenyre, amelyen most első ízben nemcsak fehér és vörös borokat, hanem pezsgőket is lehetett nevezni - közölte a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.
Papp László ismertetése szerint a megmérettetésre 56 pincészet 118 tételével neveztek a három kategóriában. Tavaly 33 pincészet 94 tétele versengett, ami jelzi, hogy évről évre erősödik a város bora díj presztízse - fűzte hozzá.
Idén is szigorú szabályok szerint zajlott a bírálat: a szakmai és a társadalmi zsűri úgynevezett vakkóstolással pontozta a mintákat. A zsűri elnöke Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke volt, a versenyen pincészetek és egyéni termelők vehettek részt Magyarország valamennyi borvidékéről - ismertette a részleteket Papp László. A győztesek, akik jogosultak az éremcímke használatára, az idén is a város bálján vehetik át elismerésüket.
A Debrecen Város Fehér Bora 2018 címet Bai István 2016-os évjáratú tokaji hárslevelű bora nyerte, míg a város vörös bora Petrény Attila 2012-es évjáratú Borgundi Egri Bikavér elnvezésű bora lett. Debrecen pezsgője Balla Géza 2015-ös évjáratú Clarus száraz mustos fehér pezsgője lesz az idén - sorolta polgármester.
Az MTI érdeklődésére Bai István és Petrény Attila borászok elmondták: a győztes hárslevelűből nyolcezer palack készült, a hosszú érlelésű "borgundiból" pedig 12 ezret palackoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
- 22:27 Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra
- 20:23 Giro d'Italia - Vingegaard 50. diadala, Eulalio maradt az élen
- 18:20 Magyar Péter: Gulyás Gergely és Rétvári Bence jogászkodni próbáltak, de nem értenek a dologhoz
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


