Emléknap

Aradi vértanúk - Aradon lép fel október 6-án a Nemzeti Énekkar

A Nemzeti Énekkar, az Aradi Állami Filharmónia és az Angelica Leánykar is fellép Somos Csaba vezényletével az aradi vértanúk emléknapján pénteken az aradi Páduai Szent Antal római katolikus templomban.

2017.10.03 02:30MTI
hirdetés

Az RMDSZ Arad megyei szervezete, együttműködve helyi civil szervezetekkel és a történelmi magyar egyházakkal, szeptember 23. és október 6. között rendezi meg az Aradi Magyar Napokat. A hagyományos rendezvénysorozat számos kulturális programot vonultat fel, az esemény főrendezvénye az október 6-i aradi vértanúk emléknapja. A nemzeti gyásznap alkalmából koszorúzásokkal tisztelegnek az aradi hősök előtt - közölték a Nemzeti Filharmonikusok hétfőn az MTI-vel.

Az ünnepséget az aradi belvárosi Páduai Szent Antal római katolikus templomban megvalósuló hangverseny zárja, amelyen közreműködik az Aradi Állami Filharmónia, a Nemzeti Énekkar, az Angelica Leánykar (karigazgató Gráf Zsuzsanna), valamint Lisztes László.

A programban az idén 70 éves zeneszerző, Orbán György több műve is felcsendül, közte a Ricercare, amelyet eddig csak egyszer hallhatott a közönség. A mű a Szent Pál szövegét feldolgozó szeretethimnuszra komponált darab. Az Orbán-szerzemények mellett Oláh Tibor és Kodály Zoltán darabjai is megszólalnak. Vezényel a Nemzeti Énekkar karigazgatója, Somos Csaba.

Az együttes a hazai közönség előtt október 9-én Miskolcon vendégszerepel, ahol Mozart Requiemjét éneklik a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Ezt követően a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál meghívására október 14-én a Pesti Vigadóban lépnek fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.