Programajánló

Kilenc ország filmjei a szolnoki nemzetközi tudományos filmfesztiválon

A tengerentúlról, kanadai alkotóktól is érkezik versenyfilm.

2017.09.10 00:30MTI

Nyolc európai ország filmesei mellett a tengerentúlról, kanadai alkotóktól is érkezik versenyfilm a 9. Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra, a 200 pályamunka közül kiválasztott 26 művet az október 12-15. között tartandó szemlén láthatják az érdeklődők Szolnokon, a Tisza moziban - közölte Demeter István, a házigazda filmszínház vezetője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az idei filmes vetélkedőre májusig lehetett nevezni, és a 200 pályázó anyagát ezúttal kizárólag hölgyek bírálták el. A lengyel Aleksandra Jacków, a cseh Tereza Adámková és a magyar Kóspál Ágnes fizikus, csillagász alkotta zsűri döntése értelmében a 9. Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál versenyprogramjába 8 magyar, 7 német, 2-2 cseh, lengyel, francia, portugál, illetve 1-1 olasz, kanadai és svéd alkotás került be. Mindezeken felül hat ország - Magyarország, Csehország, Portugália, Németország, továbbá Belgium és Oroszország - nyolc alkotását az információs vetítéseken tárják a közönség elé

A versenyfilmjek vetítése október 12-én, 13 órakor veszi kezdetét a seregszemléknek közel negyedszázada otthont adó Tisza moziban. A szolnoki filmfesztiválhoz kapcsolódó kísérőrendezvények közül kiemelkedik Kellermayer Miklós sejtkutató Az igazság Darwin életművében című előadása.

A filmszínház kávézójában Somogyi Márk fotóművész Mintatermészet című kiállítását tekinthetik meg, méltatására Szemadám György Munkácsy-díjas festőművészt, filmrendezőt kérték fel a szervezők. A fesztivál megnyitóját - a szignálfilm és a Gravitáció című szinopszispályázat győzteseinek bemutatásával - szintén október 12-én este fél nyolctól tartják az alföldi megyeszékhelyen.

Szolnokon immár negyvennyolc éve rendeznek filmes seregszemléket, ami egyben azt is jelenti, hogy a Tisza-parti város büszkélkedhet az ország legrégebben indult, és ma is működő filmfesztiváljával. Az 1969-ben indult és 1998 óta minden páros évben sorra kerülő képzőművészeti filmes programot a páratlan években a nemzetközi tudományos filmfesztivál váltja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.