A Gramophone szerint
Magyar zenekar ilyet még nem ért el: a Budapesti Fesztiválzenekar a 9. legjobb együttes
A Budapesti Fesztiválzenekar a 9. helyen szerepel a világ 20 legjobb zenekarának listáján, amelyet a Gramophone című tekintélyes brit komolyzenei magazin fölkérésére nemzetközi tekintélyű zenekritikusok állítottak össze.
2008.11.18 17:37MTIHatalmas sikernek tartja ezt a helyezést Fischer Iván, a zenekar vezetője, aki az MTI-nek hangsúlyozta: "ilyet magyar zenekar még nem ért el, és a kelet-közép-európai térségből sem senki."
Hozzátette: az együttes olyan nagyhírű zenekarokat előzött meg, mint a New York-i Filharmonikusok vagy a Bostoni Szimfonikusok. "Rendkívül megható, hogy a régi, patinás zenekarok között a nemzetközi szakértők fölfigyeltek egy kis ország viszonylag új zenekarára" - jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar ezzel a magyar kultúrát és a fővárost képviselve tesz szolgálatot az egész országnak.
A top tízes lista élén az amsterdami Concertgebouwe áll, utána a Berlini és a Bécsi Filharmonikusok jönnek, őket követi a Londoni és a Chicagói Szimfonikus Zenekar, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Clevelandi Zenekar, a Los Angeles-i Filharmonikusok, majd a Budapesti Fesztiválzenekar, s a tízes rangsort a Drezdai Staatskapelle zárja.
A második tíz zenekar listájának élén, vagyis a 11. helyen a Bostoni Szimfonikus Zenekar áll, majd a New York-i Filharmonikusok, a San Franciscó-i Szimfonikusok, a szentpétervári Mariinszkij Színház Zenekara és az Orosz Nemzeti Zenekar következik, ezután a Szentpétervári Állami Filharmonikus Zenekar, a lipcsei Gewandhaus zenekar, a New York-i Metropolitan Opera Zenekara, a japán Saito Kinen Szimfonikus Zenekar jön, s a legjobbak húszas listája a Cseh Filharmonikusokkal zárul.
A világ vezető zenekarainak listája a Gramophone decemberi, pénteken megjelenő számában olvasható majd. Mint azt a Gramophone kiadója, James Inverne hangsúlyozta, a kritikusok karakteres előadásmódjukért választották meg a 20 csúcszenekart.
Manapság ugyanis túl sok olyan zenekar van, amely unalmasan és jellegtelenül játszik - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06