Gyász

Pénteken temetik Gedeon Józsefet

Péntek délben a gyulai Szentháromság temetőben helyezik végső nyugalomra Gedeon Józsefet, a Gyulai Várszínház múlt pénteken elhunyt igazgatóját.

2016.11.29 11:14MTI

Délelőtt 10.30-kor a gyulai Nádi Boldogasszony Kegytemplomban engesztelő szentmisét tartanak az elhunyt lelki üdvéért - tájékoztatta kedden az MTI-t Hargittai Éva művészeti titkár.

Gedeon József súlyos betegséget követően, életének 61. évében hunyt el. 1995 óta vezette a Gyulai Várszínházat, még kinevezése előtt, 1992-ben kezdeményezte Sík Ferenc akkori vezetőnél, hogy rendezzenek dzsesszfesztivált a várban. A rendezvény azóta nemzetközivé nőtte ki magát.

Vezetése alatt bővült a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá. Gedeon József 1995-től elnökségi tagja volt a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének és alapító elnökségi tagja volt az Erkel Ferenc Társaságnak. Egyik kezdeményezője volt a Szabadtéri Színházak Szövetsége, valamint az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózata létrejöttének.

Gyula városa saját halottjának tekinti Gedeon Józsefet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.