Könyvajánló

Monográfia jelent meg egy hódmezővásárhelyi család történetéről

Több mint ötszáz oldalas monográfia jelent meg a hódmezővásárhelyi Elek család történetéről; a munka módszertanát is bemutató kötet segítséget nyújthat a hasonló kutatásokat tervező olvasóknak.

2016.11.06 06:30MTI
hirdetés

A szerzői bevezetőben olvasható, hogy Elek András 1984-ben kezdett foglalkozni családkutatással: felesége anyai és apai ága után az Elek família históriájának felgöngyölítéséhez fogott hozzá. A harminc év kutatásait és történeti forrásait összegző kiadványban helyet kapott a családfa- és családtörténeti kutatások módszertanát bemutató rész, így a Magyar Elektronikus Könyvtárban hamarosan elérhető könyv kiváló alapot nyújthat a "kezdő" családkutatóknak is.

A könyv első része az Elek család 1745-ig terjedő történetét tárgyalja. A kutatások alapján az Elek családnév a legősibb nevek egyike, mely már az Árpád-kortól kezdődően előfordult és kizárólag a történelmi Magyarország területén lelhető fel. Az első levéltári dokumentum 1280-ból, a mai Kazinbarcika (egykoron Barch) területén élő Elekekről számol be. Az 1738/39-es pestisjárványt követően Elek András fazekasmester, aki a Hódmezővásárhelyen élő Elekek őse, a jobb megélhetés reményében - négy-ötéves karcagi tartózkodást követően - 1745 márciusában Vásárhelyre költözött két fiával és második feleségével. Az ez évi összeírásban Fazekas Andrásként, mint foglalkozásra utaló előnévvel szerepel.

Ekkortól kezdődik az Elek család 270 évre visszanyúló vásárhelyi fejezete. A református vallású családfőt és fiait a dél-alföldi város első fazekasai között tartják számon, akik úttörő szerepet játszhattak e jellegzetes vásárhelyi mesterség meghonosításában a török hódoltság után elnéptelenedett városban. A Vásárhelyen és a környékén élő Elekek mindannyian az ő leszármazottai. A 19. századtól kezdtek gazdálkodni az Elek családok, szereztek mind több és több földet, és váltak Vásárhely gazdatársadalmának megbecsült tagjaivá. A 1900-as évek elején 36 Elek család élt a városban. A kötet bemutatja a szűkebb közösségért, a városért aktívan és odaadóan tevékenykedő vagy a hazaért harcoló, elesett családtagokat. A szerző nem hagyta ki a "betyár" Elekeket sem, és közölte a velük kapcsolatos adomákat és publicisztikai műveket is.

A szerző részletesen foglakozik a szűkebb család, a közvetlen felmenők életútjával, számos családi történetet, fotót és más korabeli iratot közöl az Elek családkönyvben. A kiadvány függelékében olvashatóak a nemesbikki, nagykaposi, sajószentpéteri és domaházi Elekek - akikkel a rokoni kapcsolatokat nem sikerült teljes bizonyossággal feltárni - története, így téve teljessé a családi históriás albumot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Digitális Messiás: gondolatőrség születetőben - avagy addig olvass a jövőben, amíg szabad...

A hetente 300-400 ezer Facebook-követővel rendelkező K.T. Zelenayt fenyegették már meg halálosan Jézus második élete című könyvéért, vajon most mire számíthat?

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.