Programajánló

Jan Saudek száz képét mutatják be Szegeden

Az egyik leghíresebb kortárs cseh fotóművész, Jan Saudek száz képét láthatja a közönség a szegedi Reök-palotában nyíló kiállításon.

2016.10.29 03:30MTI
hirdetés

Nátyi Róbert művészettörténész a tárlat anyagát bemutató csütörtöki sajtóbejáráson elmondta, hogy a kiállítás keresztmetszetet ad a művész szinte teljes életművéről: a legkorábbi képek az 1960-as években készültek, a legfrissebbek pedig 2000 környékén. Mégsem életmű-kiállítás várja a nézőket, az alkotásokat nem időrendben, hanem tematikusan rendezték.

A szakember kifejtette, hogy az elmúlt fél évszázad közép-európai képzőművészeinek alkotásain gyakran visszaköszön a történelem, Jan Saudek azonban kivétel, ő kizárólag esztétikai dogmákban gondolkodott. Hiába fotográfus, az erotikát, szexualitást, szerelmet és halált középpontba helyező életműve festői, és képeinek színvilága is sokkal inkább festményszerű. Önéletrajzi filmjében is úgy fogalmazott, hogy egész életében sikeres festőművész szeretett volna lenni.

Az 1935-ben Prágában született művész képeinek hangulata a századelő, a monarchia utolsó békeéveit idézi. A képek meztelen, félmeztelen vagy jelmezszerűen beöltöztetett szereplőinek beállítása is - melyeket a művész tanulmányrajzokon tervezett meg - gyakran emlékeztet a 19. század végének, a 20. század elejének fotográfiáira - közölte a kiállítás kurátora.

Az alkotások közül több is a férfi-nő viszonnyal foglalkozik, például az a fotópár amelynek egyikén egy elegánsan felöltözött esküvői vendégsereg látható, a másikon ugyanezek az emberek ruha nélkül, és kiderül róluk, hogy a csoport férfi tagjait is nők alakítják.

A jövő év elejéig látható művek egyenesen az alkotótól, prágai műterméből és raktárából érkeztek Szegedre. A cseh fotográfus alkotásait eddig csak egyszer, tizenöt éve Budapesten, a Mai Manó Házban mutatták be Magyarországon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.