Eredmény
Több mint 100 millió forint adomány gyűlt össze Mága Zoltán jótékonysági fesztiválsorozatán
A Hangok és Harangok című, 25 koncertből álló klasszikus zenei fesztiválsorozatot a Prima Primissima-díjas hegedűművész augusztus 21-én a budapesti Szent István-bazilikában indította útjára.
2016.10.02 02:30MTITöbb mint tízezer embernek segített Mága Zoltán hegedűművész szombaton zárult jótékonysági templomi fesztiválsorozatán összegyűlt, mintegy 100 millió forint értékű adomány - tájékoztatta a művész kommunikációs ügynöksége az MTI-t.
A Hangok és Harangok című, 25 koncertből álló klasszikus zenei fesztiválsorozatot a Prima Primissima-díjas hegedűművész augusztus 21-én a budapesti Szent István-bazilikában indította útjára. A hatalmas sikerrel, zsúfolásig telt templomokban megrendezett fesztiválsorozat 25 állomásán, Magyarország nagyvárosaiban, valamint Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken egyaránt világhírű zeneszerzők művei csendültek fel.
A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fővédnöksége, és Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere védnöksége alatt zajlott templomi hangversenysorozat ünnepélyes záróeseményét szombaton a Partium fővárosában, Nagyváradon tartották.
A záróhangversenyen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő is, aki a zsúfolásig megtelt Nagyvárad-olaszi református templomban arra is felhívta a figyelmet, hogy az év legnagyobb jótékonysági koncertsorozatának záróeseményével Erdélyben az 1956-os forradalmi emlékhónap is kezdetét veszi. "Azzal a sokatmondó üzenettel, hogy: legyünk egyek az emlékezésben, egyek a szeretetben és a szolgálatban, egyek a kultúrában és a jókedvű, közcélú adakozásban". Megjegyezte azt is, "ezekben a nehéz időkben választás előtt áll a nemzet: ha széthúzunk, védtelenek vagyunk - de hogyha összefogunk, a lehetetlennel is sikerrel megbirkózunk" .
A Kossuth-díjas művészek közreműködésével katolikus, református és evangélikus templomokban, zsinagógákban rendezett koncerteken csaknem 30 ezer ember vett részt.
Mága Zoltán a sok ezer kilométeres utazással teljesített ökumenikus templomi fesztiválsorozatát úgy értékelte, hogy a magyar nép ismét tanúbizonyságot tett önzetlenségéről, és a felebaráti szeretet fontosságáról. A közlemény szerint a hegedűművész elmondta, "bejárva Magyarország legnagyobb és legszebb templomait, látva a közönség őszinte mosolyát, hallva a szűnni nem akaró vastapsát, ki kell jelentenem, a magyar népben valóban van hit, remény és szeretet, és a megtapasztalt összefogás azt bizonyítja, hogy lélekben, ha nem is a világ, de Európa legerősebb nemzete vagyunk".
A hegedűművész kezdeményezéséhez a magánszemélyek százai mellett mecénások és a hegedűvirtuóz rendszeres támogatói is csatlakoztak, így már a nyitókoncerten közel 20 millió forintnyi támogatásból tudta elindítani karitatív misszióját, és a szeptemberi tanévkezdésig több ezer hátrányos helyzetű tanulónak sikerült segítséget nyújtania.
Mága Zoltán a fesztivál keretében rendezett jótékonysági koncertsorozatának bevételéből több mint 5 ezer, Magyarországon, a kárpátaljai Beregszászon, a Vajdaságban, a délvidéki Bácsfeketehegy környékén élő rászoruló gyermekeknek ajánlott fel cipőket, iskolatáskákat és tanszereket. A hegedűművész hátrányos helyzetű gyermekekkel foglakozó és szociális étkeztetésekkel is segítő alapítványoknak is támogatást nyújtott, így több mint 5 ezer gyermek mindennapi gondoskodásához, ellátásához járult hozzá.
A hegedűművész jótékonysági sorozata ezzel nem ért véget, mert több településen tartott koncertjén ígéretet tett arra, hogy a 2017. január elsején rendezendő Budapesti Újévi Koncertjének bevételéből több millió forinttal támogatja a hangversenynek otthont adott templomok felújítási munkálatait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06