Átmeneti Kabát

Dévényi Ádám szórakoztató zenekarának lemezbemutató koncertje

Dévényi Ádám több mint húsz éve el-és feltűnő alakja a magyar zenei életnek. Nagyon pontos cinizmussal és hozzá társuló öniróniával szórakoztató képet tár elénk minden egyes dalával, legyen az új vagy régi.

2008.11.14 21:00ma.hu

Ádám sokszínű művész, volt már rockzenekar vagány frontembere, de bárszéken csendben gitározó háttérzenész is. Láthattunk már grafikáiból kiállítást, avagy számaiból készült teátrális darabot. Nagyon korai próbálkozásai folkzenészek körében kezdődtek, valaki meghallotta, hogyan zenésít meg (Weöres Sándor vagy József Attila) verseket és azonnal átemelte az épphogy nagykorú dalszerzőt a Vízöntő zenekarba. Később színházi berkekben vált ismertté, innen énekesnőket hozott magával (Börcsök Enikő, Jordán Adél, Szani..), akik azóta is aktív résztvevői koncertjeinek. 

A Bikini zenekar legnagyobb slágereit is az ő nevéhez köthetjük (Adj helyet, Közeli helyeken), de az ismert változatok természetesen nagyban eltérnek a valódi „dévényis” hangzástól. 

Több kitérőt is tett, említésre méltó a Postássy Julival kiadott közös lemeze, de szerepel Makám albumon, a Vasmalom szamizdatos kazettáján, vagy Tilos Rádió válogatáson is.

Később évekig önállóan (folyton változó vendégzenészekkel) lépett fel a Fiatal Művészek Klubjában, apró kis stúdiószínházakban (Kamra, Stúdió K), vagy kávézókban, ahol tökéletes kontaktust alakított ki szűkszámú, de nagyonis hűséges közönségével. 

Ezek a sajátos hangulatú koncertek valójában kicsit mindig performance-oknak is számítottak, vagy afféle interaktív előadásnak, amelyben ugyanolyan fontos a néző, mint maga az előadó. Az akusztikus koncerteken állandó társa Soós Balázs (vokál, nagybőgő). Három évvel ezelőtt arra gondolt, hogy egyre zajosabb világunkban újra előveszi Átmeneti Kabátját, és dobbal, elektromos gitárral felszerelkezve ismét elkezdtek valódi rock-koncerteket adni. 

Már meglévő számait áthangszerelte, és a repertoárt természetesen néhány új dallal is bővítette, ám az örökké változ(tat)ó előadó nem áll meg, csak lelassít egy pillanatra, aztán ki tudja mihez fog ezután...
 
A most megjelent Olyan jó című, 18 dalt tartalmazó CD ennek az állapotnak a lenyomata. Pillanatkép az Átmeneti Kabátról, fotó, melyről jól tudjuk, hogy ha nem vagyunk ott a vaku villanásakor, avagy nem tesszük el jól a képet, örökre lemaradunk róla. 

A koncerten fellépnek: 
Dévényi Ádám - gitár,ének 
Mezőfi István - dob 
Szöllössy Kati - basszusgitár 
Kézdy Luca - hegedű 
Fenyő Fruzsina 
Jordán Adél - ének 
Mohai Tamás- gitár 
Mazura János – tuba 

2008. november 30.-án a Gödör Klubban

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.