Programajánló

Ismét látogatható lesz az egri vár felújított és kibővített kazamatája

Az egri vár két összesen mintegy 2,2 milliárd forintos, uniós forrásból megvalósult turisztikai attrakciófejlesztő beruházásai, így egyebek mellett az újra látogathatóvá vált kazamata átadásával ünnepli május 14-én az Emlékhelyek napját a hevesi megyeszékhely.

2016.05.10 03:30MTI
eger.hu

A rendezvényt 9 órakor a belvárosból induló felvonulás nyitja meg, az ünnepség 10 órakor kezdődik a Dobó-bástya előtti sztélénél. Fél 11-kor pedig 350 egri kisdiák a palota udvarán idézi fel az 1552-es ostromot. A felújított kazamatában 11 órakor tartják a projekt átadóünnepségét, egyben megnyitják a Lőporfüst - Kövek között című kiállítást is.

A továbbiakban egyebek mellett vitézi próbák, tárlatvezetések és apródképzés is várja az érdeklődőket, a programok sorát pedig 16 órakor táncház zárja.

Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója az MTI-nek felidézte: a vár rekonstrukciója 2009-ben kezdődött, a 2014 végén zárult első ütemben készült el a látogatók elől évtizedek óta elzárt Török-kert rekonstrukciója, a vársétány, felépült a fegyvertár, befejeződött a közművek cseréje és elkészült a Szép-bástya rekonstrukciója is.

A most záruló második ütemben az aknafolyosó meghosszabbításával a Dobó utca 12. szám alatti épületből is feljárás nyílik a várba. Az aknafolyosó egy része korábban is látogatható volt, ám annak déli vége még a vár 1596-os ostroma során beomlott, így ez a rész 420 év után lesz ismét járható.

Kitért arra is, hogy bár a Szép-bástya rekonstrukciója még az első ütem része volt, a nagyközönség számára most nyílik majd csak meg. Az eredetileg ágyúdombként funkcionáló bástya a 19. század elején lett búcsújáró hely, az 1950-es évek óta azonban lezárt terület volt. Az újra látogathatóvá váló bástya lett a vár jelenlegi legmagasabb pontja.

A kazamatában nyíló új kiállítás kurátora, Kelenik József történész tájékoztatása szerint a várépítészetet és a várharcot bemutató kiállítótér számos újdonsággal várja a látogatókat.

Lényeges eleme volt a beruházásnak a kazamata szigetelése és alagcsövezése. Megújult a kazamatához kapcsolódó Gergely-bástya is: gyilokjárót és térkövet kapott a terület.

Elhangzott, hogy a meghosszabbított kazamata- és pincerendszerrel több mint 200 méterrel megnőtt a látogatható föld alatti erődrendszer. Ám ezzel együtt is csak mintegy 20-25 százalékban járható be ez a világ.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.