Erősítik a kapcsolatokat
Kulturális együttműködés magyar, lengyel, román és szlovák városok között
Szorosabbra fűzi kulturális együttműködését a jövőben Nyíregyháza, valamint a lengyelországi Bielsko Biala, a romániai Nagybánya és a szlovákiai Eperjes városa.
2015.11.21 06:30MTIParillák Gabriella, a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a négy település önkormányzati vezetői és kulturális szakemberei pénteken tárgyaltak a kapcsolatok erősítéséről a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
A négy város képviselői megállapodtak arról, hogy a jövő márciusban közös pályázatot nyújtanak be az Europe for Citizens programra, s uniós pályázati támogatással közös kulturális kiállításokat rendeznek, valamint kiadványokat jelentetnek meg.
A tervezett projekt ideje alatt művészeti csoportjaik részt vesznek egymás kulturális fesztiváljain, bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a települések előadóművészeinek.
Emellett népszerűsítik a városok idegenforgalmi látnivalóit, turisztikai kínálatát.
Közös weboldalt is létrehoznak Bielsko Biala, Eperjes, Nagybánya és Nyíregyháza kulturális programjainak népszerűsítésére.
A kulturális pályázatok mellett az oktatás és az ifjúságpolitika területén szintén szeretnének uniós forrásokat elnyerni, négyoldalú programokra.
A sajtófőnök kiemelte: az egyeztetésen Ludescher István, Nagybánya alpolgármestere bejelentette, hogy a romániai város 2021-re megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet, és ezért is fontos a település számára kulturális hagyományai hatásának erősítése a térségben, ami a négy város együttműködésében válhat valósággá.
Parillák Gabriella arról is szólt, hogy a települések Négy Város Szövetsége név alatt kívánnak együttműködni és pályázatokat benyújtani az uniós források elnyerésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
- 18:25 Heves összecsapások a Pride-felvonulás ellen tiltakozók és a rendőrség között a moldovai fővárosban
- 16:21 Tömeges járattörlést jelentettek be a légitársaságok az izraeli légtér lezárása miatt
- 14:19 Irak figyelmeztet: az olaj ára akár 300 dollárra is emelkedhet hordónként a közel-keleti konfliktus miatt
- 12:33 Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 legénysége a Nemzetközi Űrállomásra
- 10:31 MKIF: Budapest felé sem lesz felújítás nyáron az M7-esen
- 8:30 ÉKM: nem támogatja Magyarország a tíz évesnél idősebb autók évenkénti műszakiztatását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06