Programajánló

Womex - Nulladik napi magyar showcase a Fonóban

Tíz magyar világzenei produkció mutatkozik be a nemzetközi szakmának kedden a Fonó Budai Zeneházban a magyar showcase napi koncertsorozaton. A világzenei expo, a szerda este megnyíló budapesti Womex hivatalos programját felvezető esemény 18 órakor kezdődik.

2015.10.20 06:30MTI
Facebook

A programban időrendi sorrendben a David Yengibarian Trio, a Fonó Zenekar, a Zombori, Meszecsinka, a Babra, a Kerekes Band, a Parno Graszt, a Góbé, a Dina és a HolddalaNap lép színpadra. Az előadók a Fonó nagytermében, a pajtában, valamint az előtérben zenélnek.

A Fonó Budai Zeneház, a Hagyományok Háza és a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás májusban hirdetett pályázatot magyar nép- és világzenei zenekarok számára. A független hazai szakemberekből álló zsűri 95 pályázatból választott ki tíz zenekart.

Az elbíráló csapat tagja volt Horváth László, a Fonó igazgatója, Agócs Gergely, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Liber Endre, a Womex főszervezője, a Hangvető művészeti igazgatója, Lőkös Csaba, a Müpa világzenei programszervezője, Kardos József, a Sziget fesztivál programigazgatója, Árendás Péter, a Zeneakadémia népzene tanszékének adjunktusa, Bende Zsuzsanna, az A38 hajó vezető programszervezője, Morcz Fruzsina, a Zeneipari Hivatal vezetője, Jávorszky Béla Szilárd újságíró, Éri Péter népzenész, rádióműsor szerkesztő, a Womex-életműdíjas Muzsikás együttes tagja, Terdik László, a Bartók Rádió vezető szerkesztője, valamint Kiss Ferenc, az Etnofon Zenei Terjesztő Társulás vezetője.

A showcase szervezőinek célja, hogy a hazai élvonal minél több ambíciózus szereplője mutatkozhasson be a nemzetközi világzenei élet prominensei előtt, elősegítve a nemzetközi együttműködések, kapcsolatok építését. A koncertek a nagyközönség számára is nyitottak.

"Az idei Womex házigazdájaként a Hangvető arra törekszik, hogy a világzenei expo hivatalos nemzetközi programján túl, a Womex-évadhoz kapcsolódva minél több felületet kínáljon a hazai előadók számára szakmai programok és egyéb bemutatkozási lehetőségek által" - fogalmazott korábban a szervező cég.

Az idei - sorrendben 21. - Womexet, amely egyszerre vásár, fesztivál és konferencia, október 21-től 25-ig rendezik meg Budapesten, a helyszínek között lesz a Müpa, a Bálna, valamint az A38. Mintegy kilencven országból 2900 külföldi vendég vesz részt az eseményeken: ötszáz lemezkiadó, hatszáz klub/fellépőhely, háromszáz újságíró képviselteti magát, a hivatalos programban összesen 450 zenész lép színpadra. A hivatalos showcase válogatásba 33 fellépő került, köztük a Cimbalomduó - ők a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben koncerteznek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.